egyszer kimaradsz

Este van. Az én estém. Ma nem lesz radiátormeleg szoba, kivilágított város, forraltbor és puncsfelhős Liszt Ferenc - tér, párna a fejed alatt, vastag takaró. Ma sötét lesz, sötétebb, mint a fekete, hideg és libabőrös éjszaka, kemény korhadt faágy, feslett, szakadt szövetű megsárgult tollpárna, olyan orrfacsaró áporodott szaggal, elfelejtett éjszakák szagával, izzadtság és ondó szagával, foltokkal. A falon nem lesznek képek, csak a beázott tapéta, amibe körmök mélyedtek valamikor, az ajtón nem lesz kilincs, az ablak törött lesz és koszos esőfoltos. Az utcáról csak a szél neszez be a szobába, ahol nincsfekete konnektordémonok szállingóznak majd az áramkörökből, rázzák nincsfejüket és szikrázó küklopszszemmel nézik, ahogy aludni próbálsz. Ez az én estém. És ma nem fogsz aludni. Azt akarom, hogy álmatlanságban szenvedj, hogy, amikor lecsukod a szemed rémek és kísértetek szaladjanak pupilláid alá, és feszítsék, nyomják szemgolyód. Hogy sírni kezdj a gondolattól. A lámpa csak pislogni fog, ritkán, sárgán, a mennyezet recsegni fog a szellemek súlyától, lábnyom nélküli gnómok igyekeznek feléd az emeletről és bevarrt szemű embriók nyöszörögnek a padlón. Talpad alatt a parketta elporlik és lezuhansz a pincébe, ahol a limlomhadsereg nagy robajjal támadja meg védtelen tested, repül feléd a törött kandalló, a nagyanyád fésülködőtükre, a fejnélküli Éva baba, akinek egyszer a kezét is letépted csak úgy, viccből, a nyikorgó rokka és a háttámla nélküli olajzöld fotel, amiben nagyapád ült és mesélte a múltat régen. Kapkodod a levegőt és ordítasz, mint egy menekülő állat, de senki nem hallja. Elbotlasz a küszöbben és fejed bevered az antik dohányzóasztal sarkába.
Nincs kedvem tovább birtokolni az estét. És feltámasztani sem akarlak. A játékból egyszer kimaradsz.

Snapshot for Violin,No.24 In A Minor, Nicolo Paganini

visszamentél a munkahelyére. ismerted már a portást, beengedett. biztos voltál benne, hogy megcsal, teljesen. leültél a dolgozóasztala elé és az iratait nézted. mappák, dossziék, névjegykártyák szanaszét. a falióra monotonkattogása egyedüli zajként szinte tombolt fejedben, akkora volt a csönd. a kis mozgatható fejű lámpát felkapcsoltad, magaddal hoztad férjed telefonját, hogy megtudd a nő nevét, letetted, elővetted a cigarettád és rágyújtottál. tüdődben félfordulatot tett a szomorúszürke füst majd kifolyt a szádon. felfelé szállt a lámpa fényében, tekeredett, imbolygott. minden tökéletesen lassú volt. elővetted a pénztárcád és a képét nézted. egyszálpólós, nevetős. egy alig látható könnycsepp domborodott szemed sarkában, pislogtál és végigcsorgott arcodon, mint a szemetelő eső az ablakon. megállt szád sarkában és nyelved benedvesítette vele ajkad. arra gondoltál, hogy minek lenne értelme.
karikát fújtál a füstből, majd még egyet és nem gondoltad volna, hogy meg fogsz lepődni. meglepődtél. a kavargó füst visszafelé lebegett, egyenesen a szád felé, amint egyre közelebb ért, tágult a kör és kis idő után betemette arcod. pórusaidba, mint a selyem úgy simult, kitöltötte a szarkalábakat a szemed alatt, végighullámzott orrodon , majd beszívta magát a bőrödbe. torkodban a karika összeszűkült és megakadt, nem kaptál levegőt. forgattad a szemed és nem értetted, hogyhogy nem állt meg a szíved. merthogy tovább vert. makacsul, érezhetőn. melleidet nézted, ahogy föl le emelkednek, bimbóid kemények voltak és nedvesek, érezted. kezed épphogy remegni kezdett, egész testeden a bőr lüktetett és lélegzett, apró füst karikákat fújva ki magából. körmeid eltűntek, helyettük kékesszürke füst csorgott, megérintetted az arcod, de nem éreztél mást csak valami kitapinthatatlan anyagot, ami egyszerre folyt és volt szilárd. próbáltál felállni, keresni egy tükröt, de képtelen voltál, lábaid eltűntek. azt hitted. szemeidben úgy változtak a színek, mint egy palettán, sötétek voltak, bánatmélyek. emberi eszméletedet elvesztetted. olyan könnyűnek érezted magad, mint a lehelet. a férjedre gondoltál, a nyakára, a szájára, a kis vágásra a hóna alatt, arra a gesztenyeabarna anyajegyre, ami a combján bujkált és sírni kezdtél. nehéz, sűrű füstkönnyeket fújtak szemeid, amik ellepték a szobát, mely pár perc múlva teljesen megtelt könnyeiddel és az ajtó alatt kerestek kiutat. csak ültél és lebegtél, vártál, sírtál, fájt.
az ajtó hirtelen kicsapódott. a portás volt. köhögött és szája elé tette a kezét. a lámpakapcsoló mellett felpattintott egy dobozkát és megnyomott egy gombot. két hangos ventillátor kezdett forogni a plafonra szerelt ketrecükben. lassan tisztulni kezdett a szoba, újra megjelentek a bútorok, a székek, téged pedig komótosan magába szippantott az elszívó. a portás a szemeit dörzsölte, majd az asztalra bámult. - asszonyom?- kérdezte, majd körülnézett, de senkit nem talált. meglátta a telefont, felvette, köhögött és visszaindult. lekapcsolta a lámpát, elzárta az elszívót és becsukta az ajtót. leült a székébe és olvasott tovább. megszólalt a telefon. a portás megrántotta a vállát és kinyitotta. egy új bejövő üzenet. ismeretlen szám. - már nem kell titkolnod. nem haragszom. szeretlek, Anna.

Snapshot for Violin, RV 484 Concerto for Bassoon in E minor [III] Allegro, Antonio Vivaldi

félszeg, nyápic lépteid kopogtak a gerendákon.arcod a padlás sötétjébe öltözött, testedet pedig a rózsaablakon átszűrődő napfény világította meg. kezeid úgy lebegtek a magasban, mint a párnából kihulló pihe. azt mondtad, ez lesz a tánc vége. az a tánc. amit csak én láttam a gerendák alatt, te csak mosolyogtál és a hegedűk ott vinnyogtak a füledben, csak te hallottad, senki más. mint ha minden nap valami maskarás bál lett volna a padláson, zenekarral, vendégekkel. amint eljött a késő délután, te már szaladtál is föl, ráálltál a korhadt fadeszkákra és elkezdtél táncolni, gyorsan, mintha elrohanna előled az ütem és soha nem érnéd utól. hangverseny volt fönn, a báli cipődet felsértette a fa, és szálkák mélyedtek bele, apró vércseppek szöktek lábadból, mikor felszáradtak mutatták a koreográfiát. ruhád fodros volt és piszkosfehér, gyűrted a szélét, kapaszkodtál; szoknyád volt a hangszered, úgy susogott alattam, közben por szállt mögötted sziluettbe ölelve a táncod. szeretted látni, amint alattad kapkodva rohanok, várva, mikor esel le, hátha elkaphatlak, de sosem inogtál meg. aztán egy idő után megálltam és néztem, ahogy a beteges félmosoly az arcodon egyre csak szélesedik és éreztem, hogy a tánc vége tényleg közeledik. nemsokára már szerettem volna ha leesel. olyan voltál, mint egy matador, aki a láthatatlan bikával küzd, dobbantottál, forogtál. a fa egyre kevésbé tolerálta a táncod, prüszkölt a portól és olyan hangot adott ki, mint egy hamis cselló, amin egy süket játszik. vak voltál és ördögi, tudtam, hogy nem szeretsz igazán, azt is, hogy senkit sem, és ezért utáltam, ha boldog voltál. mert csak te voltál az, körülötted senki. és ez a tánc. a hegedűk a távolban és a bál a padláson, ahogy lábaid követték egymást és azt a süket ritmust, amit annyira akartam hallani én is, hogy végre boldog lehessek, talán. de nem hagytad. csak táncoltál és táncoltál és láttam a szemedben azt az apró megvetést, amitől halhatatlannak érezted magad ott a magasban. a nap levette rólad fényes csíkjait és lábadat világította, mint egy reflektor, díva voltál, istennő és ördög. és akkor megláttam a régi rokka mögött apád faszekrényét. rám sem néztél, így nyugodtan odasétáltam és kinyitottam. a sok kacat között megtaláltam a vadászpuskáját. végre nekem is lesz egy hangszerem, ami szebben szól, mint a hegedűid.
egy töltényt tettem bele, felhúztam és még utoljára rád néztem. felemeltem a puskát és a térdedre céloztam. tekinteted egy pillanatra rám tévedt, de meg se rebbent, csak a mosolyod lett más. mintha meg akartál volna köszönni vele valamit. azt hiszem igazam volt, sosem szerettél igazán. meghúztam a ravaszt. térded kifordult és szinte elvált a testedtől. a golyó ereje megpördített a levegőben, mintha az utolsó, a leglátványosabb lépésre készülnél, a nagy fináléra, kezeid felemelkedtek, átszakították a sűrű porfelhőt, tested pedig lezuhant. csönd lett. a gerendák megkönnyebbültek, vér csöpögött róluk. négy öt métert zuhanhattál, nyakad valószínűleg azonnal kitört, fejed felém nézett, szemeid csukva voltak. olyan voltál, mint egy elhasznált marionett bábú, akinek elvágták a zsinórjait. aztán pislogtam párat és fölnéztem, ki az ablakon. nem akartam elhinni. próbáltam nem elhinni, és nevetni kezdtem, hogy ne halljam. valahonnan messziről, mint a sercegő lemezjátszóból, hegedűk szólaltak meg. és a zenekar folytatta a számot. a bál nem ért véget a padláson. melléd álltam és táncolni kezdtem.

valakinek

Rescue Dawn - Herzog "üres" háborúja

Úgy látszik manapság a rendezők szeretnek kísérletezni, na nem újjal, inkább visszanyúlnak valami biztoshoz, és a régiből csinálnak újabbat. Nem újat, csak újabbat. Egyre több képregényadaptáció tűnik fel a vásznon, zsánerek élednek újjá, elfelejtett műfajok és hangulatok keverednek bele a modern filmek világába. Szeptembertől 3 westernt is találunk a premierek között, újabb háborús filmek kerülnek mozikba. Hogy a westernre, hogy találtak rá újra, az felettébb izgat, mindenesetre már itt van a 3:10 to Yuma - amit tegnap agyon dícsértem -, akkor Bradd Pitt és Casey Affleck szereplésével hamarosan nálunk is bemutatják az The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford című western drámát, és ne hagyjuk ki a japán fenegyerek Takashi Miike Sukiyaki Western Django című akció westernét sem, melyben Mr. Tarantino is szerepet kapott. És a háború? Itt van a The Kingdom háborús dráma, melynek középpontjában a Közép-Keleti konfliktus áll, de a legérdekesebbnek mégis csak Werner Herzog új filmje a Rescue Dawn tűnik. A lassan 66 éves rendezőóriás legújabb filmjében egy megtörtént esetet dolgoz fel, méghozzá egy berepülőpilótájét, Dieter Dengler-ét, aki a vietnami háború idején hadnagyként szolgált, és egyike volt azoknak a pilótáknak, akiknek egy titkos bevetés során kellett Laos fölé repülni és szarrá bombázni azt. Hát ő nem tudott berepülni, mert mielőtt ezt megtehette volna, lelőtték a gépét, ő meg lezuhant egy rizsföld kellős közepére, és napokig menekült a vietkongok elől. Akik persze elfogták és az esőerdőn kerszetül cipelve egy fogoly gyűjtő faluba vitték.
A film erőtlen és nem tartja fenn a néző érdeklődését. Herzog megpróbált egy újabb bőrt lehúzni az igazi háborúba és a kegyetlen körülmények közé keveredett hazafi katona kitartásáról és megmeneküléséről, csak valahogy nem sikerült neki. Christian Bale jól alakítja a kitartó és lelkileg kőkemény katonát, nem is vele volt a baj, hanem a rendezéssel. A fényképezés szép, a táborban lévő foglyok jelleme túl felszínes és könnyen kiismerhető, Bale karakterét túlságosan hősiesnek és magasztosnak akarták bemutatni, és 2 órás, ami azért érdekes, mert, ha belesűrítették volna másfélbe , több lélekboncolgatással és kevesebb felszínességgel, akkor rengeteget javíthattak volna a színvonalon. A film hozza az átlag háborús filmek sémáját, legfőképp a vietnami háborús filmekét, de most komolyan, hány szemszögből akarják még bemutatni ezt az értelmetlen háborút? A film IMDB-n jól szerepel, 8.0-nál tart, sokkal többet nem jósolok neki, bár már ez is meglepően sok. Egy erős 7.2 lenne ideális. Attól függetlenül, aki kíváncsi Bale-re és egy kis változatosságra, az nézze meg, persze csak akkor, ha nem láttam volna még az Apokalipszis Most-ot, az Az őrület határán-t, vagy a Gyilkos mezőket, mert akkor mindenképp azokkal kezdje, az alapoknál.

jóccakát és jó filmnézést

3:10 to Yuma - avagy feltámad egy halott műfaj?

Elég rég írtam már filmekről, nem mintha nem láttam volna pár százat az elmúlt hónapban, csak egyszerűen lusta voltam. Rövid felsorolásban közlöm is mikre tágult a pupillám : Grindhouse - Death proof, Planet terror ( azt hiszem nem kell bemutatnom e 2 new wave slashert, Tarantino és Rodriguez a garancia a sikerre ), 1408 ( John Cusack parája egy hotelszobában, ami olyan intelligens, hogy maga állítja a hőmérsékletet, és, ahol elmozdulnak a festmények a falon, természetesen maguktól!!!, spooooky ) , The Painted Veil - Színes fátyol ( Edward Norton és Naomi Watts gyönyörű szerelmi kalandja keleten a kolera idején, mestermű ), Interview ( Steve Buscemi 6. egész estés játékfilmje, melyben egy intim interjú története elevenedik meg előttünk, Steve kérdez, Sienna Miller válaszol, vagy fordítva? ) , Romance and Cigarettes ( John Turturro keserédes komédiája Mr. Sopranoval, James Gandolfinivel, aki egy tüdőbeteg átlagpolgárt alakít, Buscemi, Susan Sarandon, Kate Winslet és Christopher Walken társaságában ), 8mm ( Nic Cage itt még tudott játszani aztán egyre inkább nem, egészen 2005-ig, amikor is Yuri Orlvo bőrébe bújt a Fegyvernepper című filmben, Joel Schumachernek viszont a 8mm-nél kellett volna megállnia a rendezésben, mert 98'-óta olyan ő maga is olyan homályos, szemcsés és elhasznált lett, mint egy 8mm-es tekercs ), A Bourne trilógia ( Matt Deamon túlbizonyítja magát, manapság a legjobb és legkarakteresebb színész Hollywoodban, a Bourne trilógia pedig nem érne semmit nélküle. A 3 film erénye a forgatókönyv, a rendezők és a hangulat, mesterhármast alkotnak ), Reign Over Me - Üres város ( melyben Adam Sandler bebizonyítja, hogy mégis csak színész, talán előbb kellett volna elvállalni egy ehhez hasonló szerepet, mert így mindenki csak egy szerencsétlen idegesítő "szarfilmes" balfaszt lát benne, de tessék megnézni ezt a drámát, mert nagyon jó, Sandler egy mélydepressziós, magányos fiatalembert alakít, aki elvesztette családját 2001. szept. 11-én, ugyanis felesége és kislánya azon a gépen ültek, ami épp az egyik toronyba csapódott. A történetbe bekapcsolódik Sandler egyik régi barátja az egyetemről, akivel egyre jobban érzi magát, és, akinek lassan kezd megnyílni ) , Happiness ( Todd Solondz abszurd drámája, mely komédia is és nem is, beteg emberekről, gondolataikról, szokásaikról és perverzióiról, nem könnyű nézni és befogadni sem, de ha sikerül, akkor nem fogjuk elfelejteni egy darabig, az biztos ), The Last Kiss ( egyik szeretett színészem, Zack Braff [ Garden State ] megmutatja, milyen egy jól kereső, karrierjében egyre feljebb lépkedő 30 éves élete, akinek környezte és saját maga is valahol belül boldogtalan és keresi a válaszokat és a helyes döntéseket a dolgokra, kiegyensúlyozott életet él, barátnője gyereket vár, a házasság szinte mindennapos téma náluk, majd megismerkedik egy fiatal lánnyal, aki elcsavarja a fejét, és Zack-nek döntenie kell mit választ, a biztonságos hétköznapokat és az eltervezett jövőt, vagy a spontán és túlfűtött érzelmekkel teli perceket, órákat. Meddig kell kiélnie magát az embernek és meddig lehet szabad? Ez a kérdés ), 3:10 to Yuma ( Russel Crow, Christian Bale , Ben Foster, Peter Fonda, jézusom milyen nevek, és jézusom milyen film!!! Ez volt az a film , ami miatt elkezdtem ezt a bejegyzést. Mert feltámaszott egy stílust, egy műfajt, egy korszakot. A westernt. Mert az, kőkemény western, homokkal , lovakkal, szakadt kantárszárral, hatlövetűvel, winchesterrel, sheriffel , marhákkal, porfelhővel, drámával, akcióval. James Mangold bevállalta, volt vér a pucájában, és gondolom elég jó érveket hozott fel a Lionsgate-nek , hogy pénzt adjanak egy halott műfajra, de sikerült neki. És, ahogy elnéztem nem is kapott keveset. Egy igazi, vérbeli westernt forgatott színészzsenikkel és egy kemény, de megindító történettel, aminek igaz volt egy eredetije 57'-ben, de kit érdekel, ha ezt látjuk a vásznon. Mangold amúgy már bizonyított, olyan filmeket dirigált, mint az Azonosság, vagy a Johnny Cash előtt méltó emléket állító mű, a Nyughatatlan. Szeptember 7-én volt az amerikai peremiere, és a film tökéletességét mi sem bizonyítja jobban, hogy röpke 2 hónap alatt, IMDB-n már 8.2-re tornázta fel magát. De nem kellett sokat erőlködnie, szerintem a nyitó hétvégén átlépte a 7.5 -ös határt. És ha ehhez a 8.2-höz hozzászámoljuk majd az európai szavazókat is a premierek után, akkor lehet, hogy 8.5-ig meg sem áll. Én 3:10 to Yuma fan lettem, szavazok, mint a güzü. )

jóccakát és jó filmnézést

szétrobban a fejem.a kormány túl távolinak tűnik, el kell engednem. nem lehet, mi van, ha meglátnak. bekanyarodok egy mellékutcába. senki. leállítom a kocsit, a lámpát lekapcsolom és kezemet az ölembe teszem. remeg. kinyitom a kesztyűtartót és egy üveget veszek ki. bekapok egy szem nyugtatót és szétrágom. a cola, amivel lenyelem meleg és kiment belőle a szénsav. kapkodom a levegőt, izzad a tenyerem és nem merek kiszállni a kocsiból. ez így nem lesz jó. nem volt jó ötlet. ott kellett volna hagynom a házban. vagy elásni a medence mellé. ott senki nem talána rá.

hat óra körül értem haza. kati a konyhában volt, főzött. egy szürke feszülős trénignadrág volt rajta, és egy fekete lenge top. köszönt, én is neki. megcsókoltam és bementem a fürdőbe. megmostam a kezem és az arcom , majd ledobtam magamról a ruhát és fölvettem a köntösöm. kármin, selyem. szeretem, ahogy a bőrömhöz ér. kati valami unalmas sztorit kezdett el, hogy hol volt ma és, hogy találkozott zsuzsával, a barátnőjével, akit ki nem állhatok, bár megdugnám. vett egy új porszívót és egy drága fürdőszobaszőnyeget. megmutatta. egyáltalán nem tetszik, de rámosolyogtam és úgy tettem, mint, aki örül neki. megkérdeztem, hogy mit főz. almás sajtos csirkemell filét, salátával. ezt mondjuk szeretem. a melleit néztem, közelebb mentem és megfogtam őket, hátulról. nevetett és elhúzódott. megint mögé álltam és újból meg akartam fogni őket, de megint eltolt és keverte tovább azt a kurva salátát. szeretkezzünk, mondtam. nem szólt semmit, csak hátrafordult és mosolygott. idegesít a mosolya. olyan buta és semmitmondó. leültem a székre és kinyitottam egy könyvet az asztalon. ezt olvasod, kérdeztem. igen, mondta. aha, izgalmas lehet, és letettem. igen az, folytatta, arról szól, hogy egy nőnek az anyja... felálltam és visszamentem a fürdőbe. kati még mindig a történetet mesélte. kinyitottam a csap fölötti kisszekrényt , egy nyugtatót és egy fejfájás csillapítót vettem ki. bevettem őket és az arcomat néztem. jóképű vagyok, fekete hajam fényes és egyészséges, bőröm tiszta és ápolt, semmi ránc semmi rohadt szarkaláb. felakasztottam a köntöst a fogasra és bálltam a zuhanyzófülkébe. miután lefürödtem, bementem a hálószobába és kinyitottam a ruhásszekrényt. ma nem tervezek semmit estére csak a kaját , valami filmet a tv-ben és dugást, úgyhogy csak egy vászon nadrágot veszek fel és egy fekete hosszú ujjú inget. a papucsomat kerestem, közben kati kérdezett valamit, de nem hallottam. megtaláltam a papucsot és kimentem hozzá a konyhába. még mindig a salátával szarozott. és a nőnek igazából nem is volt gyereke, csak mindenkinek azt hazudta, mert... még mindig a könyvet mesélte. tudtad, hogy az elefántok lábai úgy működnek, mint a radarok? - kérdeztem tőle. hogy, mi?- nézett rám értetlenül. semmi. mi van az elefántokkal? semmi, mikor lesz kész a kaja? nemsokára. fölálttam és gondoltam megint megpróbálom megfogni a melleit vagy a fenekét, de ahogy ott keverte a salátát és beszélt arról a szar könyvről és, ahogy a konyhalámpa olyan furcsán világította meg az arcát, hogy egy furcsa és visszataszító kontrasztot kölcsönzött bőre színének, elment tőle a kedvem. bementem a nappaliba és bekapcsoltam a tv-t. híradó. hányan haltak meg, hol volt robbantás, ez és az a miniszter, csalás, amerika, unalmas. a többi adón sem találtam semmi érdekeset. leültem a net elé. megnéztem az e-mail-jeimet, felmentem pár filmes oldalra, megnéztem a kedvenc fórumjaimat, de már ezt is untam. ültem a gép előtt és néztem a monitort. éhes voltam. kati bejött és megkérdezte, hogy kinyissunk-e egy üveg bort. jó ötlet, mondtam. utána néztem és a fenekét bámultam. lábán egy feslett fekete zokni volt, kiábrándító. semmi kedvem nem volt vele vacsorázni , semmi mást nem akartam csak szexet és egy üveg havanna rumot. folyamatosan beszélt. kezdett idegesíteni. akárhova ment a lakásban, csak beszélt, értelmetlen és unalmas dolgokról. amik, csak őt érdeklik. asztalhoz ültünk. a kaja sótlan volt, az alma nem volt eléggé megpárolva, a sajt meg kemény volt. a salátába pedig túl sok volt a feta. nehezen, de megettem. közben kati csak beszélt. kedvem lett volna a villát a nyakába szúrni és nézni, ahogy elvérzik az asztalon. a vére pirosra festette volna a fehér abroszt, amit az ikeaban vett pár hónapja, és amire olyan büszke volt. nem akartam neki mondani, hogy ez csak egy fehér abrosz, semmi több. egy ilyen silány darabra nem lehet büszke az ember. beszélt a barátnőiről, hogy hova mentek nyaralni, és, hogy mi miért nem mentünk velük, aztán a gáborról, aki a munkatársa és egy balfasz, de kati szerint szimpatikus és kedves, beszélt egy filmről, amiben két néger nő break táncos akar lenni, és valami hülye buliról, amire meghívtak minket a péterék. amikor befejeztük a kaját gondoltam igazán jöhetene a szex, de kati arcán megint megjelent az a bárgyú mosoly, és semmi több. megkérdezi, mit szólnék, ha elmennénk abba az új ruha szalonba, ami az andy vajna tulajdona, és néznénk neki valami csinos estélyi ruhát. minek neked estélyi, nem jársz sehova, mondom, legfőképp nem estélyekre. olyan ünneprontó vagy, mondta és felállt az asztaltól. a tányérokat betette a mosogatóba és az evőeszközöket szépen sorba állította, mindegyiket egy kis reteszbe, lefordítva, egymás után. megőrülök tőle. bemegyek tv-zni , majd gyere be. oké. a tv-t bámulom és hallom, ahogy jön be a szobába. semmi kedvem beszélgetni vele, nem is lehet, csak szexelni akarok. leült mellém és keresztebe tette a lábát. mit nézel? nem tudom, kapcsolgatok. 9 kor kezdődik egy jó kis film az rtl-en, megnézzük. nincs kedvem olyan fost nézni, mondom. azt sem tudod, milyen, válaszolja. elég a címe, köszi. hát jó, én akkor is megnézem, mondta. erre felé fordultam és bár nem akartam de megcsókoltam, hogy legalább a film előtt legyen valami. hagyta, majd egy pár másodperc után elhúzta fejét és a tv felé fordult. megfogtam a combajit, majd a nadrágjába akartam nyúlni, de nem engdete. felállt és azt mondta, hogy most nincs kedvem. majd elmosolyodott, megint, és iszonyú butának tűnt akkor. csak nézett rám és mosolygott. és akkor nagyon ideges lettem, hogy lehet egy embernek ilyen borzasztóan buta és semmitmondó mosolya, hozzá olyan idegesítő és elviselhetetlen természete, mint neki, ráadásul, hogy lehet ennyire unalmas. miért beszél folyamatosan, há már beszél, legalább válogassa meg a témáit, ha meg nincs témája, akkor meg inkább ne nyissa ki a száját, ha mosolyogni akar, akkor inlább ne tegye, hanem vágjon fapofát, az jobban áll neki, és ne öltözködjön úgy, mint egy unalmas ember, unalmas ruhákba. elegem lett belőle. dühös lettem és elpattant az a bizonyos, ami el szokott pattanni. rámosolyogtam, felálltam , megfogtam a kanapé mellett lévő asztalon heverő női kő torzót és fejbe vágtam. elesett. véres lett az ingem. ettől még idegesebb lettem. letérdeltem és még kétszer fejbe vágtam. a vér körbetáncolta a szőnyeget és különböző méretű és vastagságú patakokban folyt ki a fejéből. letettem a szobrot, visszaültem a kanapéra és lakapcsoltam a tv-t. meglepően nyugodt lettem. csöndes volt minden, és zavartalan. körbenéztem és megnyugodtam. kati valószínű meghalt. koponyája bal felén egy 3-4centis lyuk meredt a fal felé, érdekes volt, és izgatott lettem tőle. lehajoltam és a lyukat néztem. láttam a törött csontdarabokat és a bőr meg a szövet szakadását. erről a 3-4 centis részről hiányzott a haj. a szálakat már átitta a vér és a haja úgy nézett ki, mintha vörös eső esett volna az elhajlott kalászra. megakartam érinteni a hiányzó darabka körüli részt, de aztán mégsem tettem. fölálltam és rutinszerűen megfogtam a testet és bevonszoltam a fürdőszobába. befektettem a kádba, megnyitottam a csapot és néztem, amint testét ellepi a víz. gyönyörű volt. a vér vörösre festette a vizet, fehér végtagjai úgy bukkantak elő, mint a jéghegyek a tengerből. meg akartam örökíteni ezt a pillanatot. előkerestem a fényképezőgépet és több pozícióbol is lefényképeztem. megkomponáltam. rögtön vissza is néztem őket. teljesen elfeledkeztem a külvilágról, csak kattintottam és kattintottam, és különböző testhelyzetekbe állítottam be testét. a víz teljesen ellepte a kádat. fejét a vízbe nyomtam, nehezéket tettem rá , hogy lenn maradjon, lábait széttártam, a kád szélére feketettem őket, hogy vaginája tisztán látszódjon, kezeit kilógattam és lejjebb vettem a fényerőt. felállt. meg akartam baszni. de amilyen gyönyörű volt, ugyanolyan visszataszító is. nem akartam a vérében fürdeni. inkább szembe ültem a vele, levetkőztem és kivertem. spermám a vízbe lövellt, rá a testére, és a lábaira. az apró fehér cseppek jól mutattak a vörös vízen, körkörösen úsztak, majd beleolvadtak a vörösbe. mécsest gyújtottam, rátettem egy műanyag tálkára és hagytam a vízen úszni. elálmosodtam. közel akartam lenni a holttesthez, aki még fél órája kati volt, de most már sokkal szebb és barátságosabb valaki lett, jót tettem vele, segítettem neki megváltozni. úgy éreztem magam, mint a megváltó. fejéről levettem a nehezéket, megsimogattam az arcát és megcsókoltam vékony ajkát. egy plédet terítettem a földre, lekapcsoltam a villanyt és lefeküdtem. a mécses ott úszott a vízen, halványan megvilágítva a szobát, a lelógó kezeket, a széttárt lábakat. elaludtam.
nem tudom hány óra lehet. egy kurva holttest van a fürdőkádban, akinek egy kurva lyuk van a fejében. és minden véres, és büdös van, és én is véres vagyok. megöltem. mi a faszért? el kell tüntetnem. és mindent el kell tüntetnem. nem maradhat így semmi. és meg fogják tudni. bassza meg. feldaraboljam, úgy könnyebb? hova vigyem? el kell vinni. el kell vinni. el kell vinni valahová, ahol senki nem talál rá. és mit mondok ha keresni fogják? el kell vinni. el kell vinni innen a picsába, valahová. nem bírom nézni. összetakarítok, mindent eltűntetek, minden részeletet, beteszem a csomagtartóba, és elviszem. szétrobban a fejem.a kormány túl távolinak tűnik, el kell engednem. nem lehet, mi van, ha meglátnak. bekanyarodok egy mellékutcába. senki. leállítom a kocsit, a lámpát lekapcsolom és kezemet az ölembe teszem. remeg. kinyitom a kesztyűtartót és egy üveget veszek ki. bekapok egy szem nyugtatót és szétrágom. a cola, amivel lenyelem meleg és kiment belőle a szénsav. kapkodom a levegőt, izzad a tenyerem és nem merek kiszállni a kocsiból. ez így nem lesz jó. nem volt jó ötlet. ott kellett volna hagynom a házban. vagy elásni a medence mellé. ott senki nem talána rá.

K. és a megtalált

K. megtalálta. Annyit kereste, hogy a végén tényleg kiszúrta a szemét. Aztán rájött, nem is olyan boldog, hogy megtalálta. Most kezd elmenni a kedve. Messzire, ahova a kedv szokott járni. Ott nincs, mit keresni. Se K.-nak se senkinek. Pedig mennyire vágyta.
Tegnap moziban volt vele. Zsebre tette volna, dédelgetni, mint az öregek a zsebórát és hallgatta volna, hogy ketyeg a szíve. Kesztyűbe és sapkába zárta volna, hogy a tél ne ártson neki. K. közel sem volt kiegyensúlyozott. Kétszemélyesben ült vele, a vászon túl nagyra dagadt előttük, megfogta volna a kezét, de a fene sem tudta volna. Aztán még a végén rosszul sül el a legtermészetesebb. És K. úgy érezte, hiába a film, értelmetlen az a 120 perc, úgy, ahogy. Mert 120 perc tud értelmes is lenni. Mondjuk kézen fogva. Vagy átölelve. Csak K. mellett, a 'megtalált', mire gondolt volna ugye? Vagy mire nem. És még csak nem is voltak idegenek. A szék kényelmes volt, a helyzet nem. Persze K. még így sem cserélte volna el azt a furcsa 120 percet semmire. A popcorn sem volt friss és egyébként meg olyan bájos volt. K. elképzelte, hogy áll a moszkván félhülyén félrefagyva, rekedtes hanggal torkában és a fix you-t énekli a coldplaytől hegynek fölfelé a hankoczy utca felé, ahol a 'megtalált' lakik. Aki meg épp tisztitóteát forral és pár perc múlva garatmelegen a veséjébe ér. A moziban is volt tisztítótea, K. úgy érezte, ha fogná a kezét, talán még ízlene is neki. Nincs benne kamilla, az biztos. K.-nak is van házi teája. Csak K. filteréből hiányzik egy aprócska adalék. Ami most van benne, attól keserű mindennap.
A film végén lesétáltak a mozgólépcsőn, át a plázán, K. mindenre emlékezett, amit a lány mutatott neki a kirakatokban. Csizmákra, színekre, masnira és csattokra. Meg arra a szív alakú swarowskira, ami sehol nem lenne szív alakú és sehol nem csillogna úgy, mint a nyakában.
Aztán K. elbúcsúzott, egészenhülyén és nemakarván, de a nőnek menni kellett fel a hankóczyra, ahonnan még pest is szebb és, ahol egyszer majd az ég kettészakad, mondván túl keveset lát K. a nőből, így legalább lesz kilátása. A 'megtaláltra'.

esteneked

a 49es ablakára száradtak az esőcseppek
mint a darabos könnyek, amik nehézkesen
csordulnak végig arcodon.
mellettem alszol.
szeretném tudni mit gondolsz.
mindenről.
merthogy nem tudom.
szerinem nem érted, miről beszélek.
azok a pez darabkák, tudod?
azok tényleg léteznek.
mégha neked nemis jelentenek semmit,
nekem annál többet.
és jó sok van az adagolóban
és szívesen neked adnám mindenféle ízben
csak nem szeretném ha gyorsan szétrágnád,
mert nem azér gyűjtöttem őket.
sosem tudtam nyíltan kimondani
olyan dolgokat, amik fontosak számomra.
ezért is nehéz minden.
magamnak nehezítem, ez van.
hívnálak többször is egy nap
csak tudom, hogy te nem vagy ilyen.
igazából nem tudom milyen vagy.
most csöndes és szuszogsz, mint
a nyári estéken a szél.
az mindig megnyugtat.
te gondolsz rám?
néha?
néha se?
az ember egy bizonyos szinten tovább nem
tud őszintébb lenni.
én is feszegetem ezt a határt.
magamnak vagy neked akarok bizonyítani?
és mit?
azt, amiben te nem hiszel.
és ez szar, mert így meg se érted.
vagy ha megérted, elfogadod és értékeled?
nem akarlak megfejteni.
élni akarok veled.
most is és holnap is.
én ilyen vagyok,
sokat gondolkodom és túlbonyolítok bizonyos dolgokat.
remélem most semmit nem bonyolítok túl
csak egyszerűen fasz vagyok.
jó lenne ezt biztosan tudni.
inkább lennék fasz, mint bizonytalan.
na mindegy.
vége a fimnek.
örülök, hogy te vagy mellettem.
jó érzés.
mindennekedszól,csak nem érted.
melléd fekszem szuszogni.
jóéjt