neki főznék

Amikor kicsi voltam elhittem, hogy van mennyország. Elhittem, hogy a télapó szakálla tényleg igazi, még annak is, aki az oviba jött ajándékokat osztani. Hittem, hogy ha dörög az ég, akkor az ördög veri a feleségét. Ma tudom, hogy nem igaz. Ártatlanságomban és hiszékenységemben kihasználva bedőltem sok mindennek, Jézuska meg hópihék. Visszagondolva nem tudom eldönteni szükséges-e ez a sok csoda és varázslat? Amikor rájössz, hogy mindez nincs, merthogy egyszer mindenki rájön, akkor kételkedsz és valami megváltozik benned. A szüleid pedig vállrántva tovább lépnek, a gyerek már tudja, hogy mi vesszük az ajándékot és nem a kis Jézus.
Régen szerettem megmenteni dolgokat. Például matchboxokkal közlekedési katasztrófákat okoztam és a mentőautóval a tűzoltóautóval és a darus kocsival kimentettem a fel nem robbant autókat a bajból. Lego embereket vezényeltem a karambolhoz és azok az apró sárga kis hősök rendet tettek. Akkor még azt hittem tudok változtatni a világon. Menthetek embereket vagy legalább is jobbá tehetek valamit. Igazából nem tudtam, mit kellene jobbá tenni, mert minden tökéletes volt és nyugodt. Felnőttem és még mindig nem tudom, mit lehetene jobbá tenni és hogyan. Aztán arra jutottam, hogy mivel képtelen vagyok változtatni, ezért egyszerűen csak megpróbálok nem rontani semmin. A világon. Élhető világot szeretnék. Ahol lehetséges lenne ha hősök mentenék az embereket és segítenének mindenkin. Úgy gondolom az embereket ez nem érdekli. Valamit mindig elrontanak. Általában jó szándékúak, de rosszat cselekednek. Nem volt elég időnk megtanulni a jót.
Már egy ideje nincs barátnőm. Egész más így. Amúgy szeretnék. Nem látom semmi okát, hogy ne lehessen. Szeretnék. Elképzelem, hogy van egy lány, akivel kocsikázunk a városban, mellettem ül fekete pulóverben, megállunk vacsorázni hallgatunk egy kis zenét, otthon főzök neki valamit, neki főznék, majd az erkélyen ülve a várost néznénk és bort innánk. Mondjuk a pulóver színe mindegy is. Sok ismerősömnek van barátnője. Régen soknak nem volt. Nekem igen. Tényleg minden változik. Olvastam valahol, hogy kell meghódítani a nőket. Szerintem ez hülyeség. A nőkre nincsenek általános szabályok. Nekem az a fontos, hogy elhiggye igazat mondok. Aztán meglátjuk. De szeretnék barátnőt.
7 évesen felakadtam nagymamáméknál az előszobai fogasra. Az állammal. És kilógott a csontom. Belenéztem a tükörbe és láttam a végét, meg, hogy van egy nagy lyuk az állam alatt. És elkezdtem sírni, mert tudtam, hogy ott nem volt lyuk. Bevittek a kórházba és az orvos megkérdezte tőlem, hogy helyi érzéstelenítést szeretnék, vagy altassanak? Ha a helyit választom, akkor utána hazamehetek. Ezt választottam. És az orvos folyamatosan beszélt hozzám, és nagyon kedves volt. A műtét végén adott egy kinder tojást, aminek nagyon örültem. Azt hiszem egy összerakható rák volt benne. Sárga. Erről pedig eszembe jut az ovi, amikor egy Zsuzsi nevű lánnyal szájrapuszit adtunk egymásnak. Szinte csak nyálat adott a számba, mert nem tudtuk, hogy mit csinálunk. De érdekes volt. Színes egymásra pakolható kockákon játszottunk és én egyszer csak odanyomtam a számat az övéhez és akkor összenyálazott. Majd játszottunk tovább, mintha mi sem történt volna.
Ma este koncerte megyek. Már kinőttem a Lego-ból, tudom, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot, tudom, hogy nem igazi a télapó szakálla, sőt azt is tudom, hogy nem is a télapó az, aki a meglepetéseket osztogatja, hanem egy hétköznapi ember, aki pénzt kap ezért. Ma este koncertre megyek, és lesz ott egy lány, akivel szívesen kocsikáznék a városban és szívesen boroznék az erkélyen, és ma este megölelem.