A blog leáll. Meghatározhatatlan időre. Elkezdem a Félkegyelműt. És megkeresem a Legóimat.

viszlát idegenek

Másfélből lesz e kettő egész?

Régi lemezjátszóból kalimpálnak elő a dallamok,
mint a zongorán klimpírozó férfi ujjai közé rekedt félhangok.
Egy belső udvar ciszternája rabul ejti a napsugarakat,
amik eltűnnek az égről és csak az a sárga pöffeszkedő gömb
marad, amit olyan sokan Napnak hívnak.
Zsebóra ketyeg a zsebben, benne egy megsárgult fénykép
egy nőről. Alatta a név, Róza és az emlékek az ajákról meg
arról a nyárról, amikor együtt fürödtél vele a Balatonban meztelenül.
Eloltott pipadohány sistereg még az asztalon, erőtlen füstöt lehel a szobába.
A csilláron pókháló feszül, a pók sehol már csak
a függöny szaga és az a faliszőnyeg, amiről porlik a szövet.
Arcodat bámulod a tükörben és tapogatod, ez is porlani fog majd egyszer,
mint a szövet a faliszőnyegről?
Karodba égetett festékmadár száll a festék nap előtt
bele a hullámokba.
Unalomig ismételed egy nő nevét és röhögsz madagon félhangosan,
hogy mindig csak ugyanarra gondolsz.
Száraz rúzsfoltot képzelegsz az arcodra
kármint vagy violát, pedig ő nem is rúzsozza magát.
Talán másra gondolsz.
Tolladból vészesen fogy a fekete tinta, mi lesz ha ez az utolsó,
amiből még szavakat tudsz improvizálni?
Mindig ugyanarra gondolsz.
Mostanában már nem is álmodsz igazán
se rémeset se emlékezetest.
Este hiányzik mellőled valaki, túl nagy az ágy
és túl széles a takaró másfél személyre.
Az a kis fél a húsz éves plüss medve, aki
sosem hagyott még egyedül és, akinek nyakkendőt
varrtak, kéket, selymet, hogy le ne essen a feje.
Pionír akarsz lenni és elégedett, meg boldog és megbecsült,
mégis csak olyan vagy, mint a többi?
És hajtogatod, hogy őszinte vagy, pedig olyan szívesen
hazudnál már valakinek végre.
Nem nagyot, olyan kicsit, amit észre sem vesz.
Szókincsed hiányos, kihagysz pár sort és...
_______________________________
_______________________________
_______________________________
anyajegyek a testeden, kis diódák, barnák.
Egy szoknyára gondolsz,
félhosszúra és lábakra, amik
harisnyabörtönbe vannak zárva. Feketébe.
És később egy nőre,
aki a szoknyát viseli.
A borra, amivel kínálod, vagy egyszerűen csak
pina coladat keversz és szádban jéggel kortyolod.
Mellére löttyinted a felét és nézed, amint bőrén szétfolyik.
Az ágyadban szeretkeztek, gyertya pislákol a földön
és a viaszból majd ujjatokra kentek kupakot.
Combokba harapsz és elsuttogod neki, hogy mit fogsz csinálni.
Könny csordul az arcokon, félúton felszáradva vékony
vonalat hagyott a szemek alatt.
_____________________________
Felállsz végre az asztaltól.
Kalap van rajtad, fényből és a tükörből visszaverődő
lávalámpa bugyborékaiból.
Leteszed a tollad és írsz egy smst a nőnek,
akit már holtig untattál.
Hogy kitaláltad, hogy hívják.
Hogy ő a Levendula hercegnő.
És el sem tudod képzelni, mennyire
gyerekes vagy még.
Mutató ujjad dobol a párkányon
valami idegesítő ismeretlen ritmust
és pár perc múlva befekszel az ágyba
a kis fél mellé.
Mielőtt elaludnál, pici szürke szőrös füleibe súgod - mivel csak neki tudod - ,
hogy szereted.

Szegfűszeg hercegnő és lábnyomok

Ott jár mögötted mindig.
Halkabban lépked, mint a vadászó macska.
Még soha nem láttad,
elmondom, hogy néz ki.
Szőke. Ahogy a hercegnőkhöz illik.
Nem túl magas se nem túl alcsony.
Sál takarja nyakát, piros, kötött.
Szegfűszeg illata van, innen a neve.
Sosem beszél csak suttog, mint a hajnali szél.
Szemei mindig téged keresnek, pillantása hátadba ég.
Ruhája az évszakok, cipője a könnyű lég.
Arca, mint egy púdertakarta baba arca.
Szempillái sötétebbek a feketénél,
fülei aprók és puhák.
Ott jár mögötted mindig bárhová mész.
Egy idő után elfogadod és már nem fordulsz hátra,
hogy megpillanthasd.
Bizseregsz, mint a földre hulló hópihék.
Ó igen, a tél.
Olyankor látni a lábnyomait,
azokat a kicsi domború árnyékokat.
Szegfűszeg hercegnő szereti a lábnyomait.
Ezért nem relyti el őket előled.
Lehajolsz néha, ujjadat a hóba dugod a lábnyoma közepébe
és ajkadhoz érinted.
Édes, mint a gesztenye méz.
Elmosolyodsz, ő a fa mögül néz.
Szegfűszeg hercegnő azt hiszi, hogy még mindig nem látod.
Téved.
Már réges-rég észrevetted és arra vársz,
hogy rájöjjön.
A hercegnőnek gondjai vannak,
például a súlyával.
Igen, azzal, merthogy ő is hiú és törékeny.
Még nem mondtad neki, de teste tökéletes,
mint a féllangyos nyári estéken világító pici pontok az égen.
Felfoghatatlan rendszert alkotnak. Ezért tökéletes.
Még azt sem mondtad neki, hogy álmaidban ő és te
kézenfogva sétáltok a többi ember után.
Mint Szegfűszeg hercegnő és, mint Levendula herceg.
És olyankor az emberek tudják, hogy a hercegnőnek
már párja is van, mesélik nekik. A dédanyák.
Levendula herceg követi a hercegnőt,
aki meg-meg áll, hogy megvárja párját.
Mostanában a hóban már négy lábnyomot látni.
Észrevetted?
Szegfűszeg hercegnő néha elsuttogja bánatát a hercegnek,
nem nagy bánat csak kicsi, mint a sóhaj.
A herceg ilyenkor megnyugtatja és nyaka köré kulcsolja karját.
Így állnak ketten ők, mögöttük a lábnyomok
a szegfűszeg illat és a levendula a hóban.
Merthogy a herceg levendulát szór a földre.
Ezért szereti a hercegnő.
Éjszakánként az erdőben hangtalanul tipegnek egymás után,
mesélik, néha hallani a hercegnő folytott kacaját.
Vezeti őket a holdfény és a baglyok.
Nappal pedig mögöttetek járnak.
Érzitek?
A szegfűszeget és a levendulát?

Fekete?

Tomi felhívott, hogy öngyilkos lesz. Mondtam neki, hogy ne legyen, mert az hülyeség. Amúgy, miért? Kérdeztem. Azt mondta, Éva miatt. Az még nagyobb hülyeség, mert egy nő miatt nem éri meg öngyilkosnak lenni. Azt mondta, kussoljak, úgysem értem meg. Persze, hogy nem , mert én nem akarom megölni magam egy nő miatt. És egyébként is.
Nem igazán nyugtattam meg Tomit. Bevett egy csomó gyógyszert és megivott egy üveg whiskeyt. Már nem él. Az orvos azt mondta, nem volt semmi esélye. Mindig is gyenge volt és állandóan beteg. Olyan dózis érte a szervezetét 20 perc alatt, amit a szíve nem bírt elviselni. Jövő héten lesz a temetés. Nagy fekete koporsót kapott, olyat, amilyenre büszke lenne ha még élne. A szülei rendesen felöltöztették, a kedvenc öltönyét adták rá és nyakkendőt. Úgy néz ki, mintha csak ebédszünetet tartana és pár percre elaludt volna.
Amikor felhívtam Évát, hogy Tomi halott először nem hitte el. Aztán elhitte, mert kapott még pár telefont. Azóta Éva nem ment ki a lakásából. Mondtam neki, hogy átmegyek hozzá, mert érdekel, hogy Tomi miért ölte meg magát. Azt mondta, hogy hagyjam békén. Utálom ha leráznak. Tomi a barátom volt, bár nem igazán törődtem vele, nem hittem ,hogy tényleg képes lesz megölni magát. Aztán felhívtam még párszor Évát és végülis átmentem hozzá. Elég nagy kosz és rendetlenség fogadott. Éva sötétkék mackóalsóban és fehér trikóban fogadott vörös szemekkel. Leültetett. Az asztalon pár fehér porszem kallódott és egy csomó kis átlátszó zacskó. Azt mondja, amióta meghalt Tomi be van tépve és elszívott egy kevés kólát is. Ez látszik rajtad, mondtam. Nem igazán tudott összefüggően beszélni. Próbáltam kérdezgetni, hogy mi volt az öngyilkosság oka, de csak félszavakkal és értelmetlen halandszával válaszolt. Fűvel kínált. Nem kösz, mondtam. Elmagyaráztam neki, hogy Tomi volt az egyik legjobb barátom és, hogy rettentően érdekel , min vesztek össze vagy mi a franc történt, ami miatt Tomi most egy kurva koporsóban fekszik. Azt mondta, hogy nem mondhatja el, mert akkor megfogom ölni. Nem ölök embert, válaszoltam. Az őt nem érdekli, de akkor is megfogom ölni. Kezdtem ideges lenni, mivel láttam, hogy reménytelen a csaj. Elmentem. Éva két nap múlva felvágta az ereit és a fürdőkádban elvérzett. Őt is jövő héten temetik. Ugyanolyan fekete koporsóban, mint Tomit.
Ideges vagyok. Az egyetlen ember, aki tudta Tomi halálának okát megölte magát. Évát leszarom. Nem volt jó hatással Tomira. De senkire sem. Semmi sem maradt utánuk. Se búcsúlevél se semmi.
Most a szobámban ülök az asztal előtt és arra gondolok, hogy tudtam volna segíteni Tomin, csak akkor nem érdekelt és nem vettem komolyan. Most már komolyan venném. Megittam 3 üveg bort és felszívtam pár csíkot. A nyugtatós üvegcsét még nem nyitottam ki. Azt a legfinomabb bor mellé tartogatom. Egy 73'as Cuveé. Testes, fahordóban érlelt. Már csak egy valami foglalkoztat. A koporsó színe.

Mit találtam benned

már-már késő esti harmónia oson be szobámba
azokkal a pici lábakkal
megfeledkezve magamról merülök az éjszakába
számítógépzúgás és hungária körúti kipufogórecsegés
szállja meg az atmoszférát
előttem a képed
értem, hogy mindennek össze kell függnie
csak nem tudom, hogyan.
original02@ és a levél, ami nem fog megérkezni hozzád,
mert meg sem íródott,
minek, annyi ment már.
ha minden körforgás, akkor megszakítom
egy hangos jajj-szóval vagy egy durcás felkiáltójellel.
próbálok ébren maradni és gondolni a parti fényekre
meg arra a minimál vázában lebegő réghalott rózsára,
ami buda felé billegett velünk együtt.
alattunk már a szaxofonos préselt dallamot a bárban
felettünk meg az isten húzta be a zsalugátereket.
a dunán ülve gondoltam először igazán, hogy jó veled
azok a mindigpillanatok, amikor kortyolsz a teából
vagy elnézel messze semmit keresve
és a vállaidon feszengő hajszálak
meg azok a pár másodpercek,
amikor talán ugyanarra gondolunk.
füzetből tépek lapot, arra írok
nagy betűkkel
és dőlten, mint a régen élt írástudók
hátha nekem is sikerül megértetnem magam
valakivel
most a pennát billentyűre cseréltem
és asztalilámpafénynél pötyögök sorokat
ide a képernyőd elé, hogy csak te látsd.
legszívesebben pont nélkül írnék, szabadon.
könyvek előttem és a többi human things
bennem meg az emotional problems
és egyéb kicsi idegen.
tejföl csöpög az ég pereméről, zsírzsegény
1,5 % -os, egyészséges.
a szél, ami előbb volt, mint te vagy én, megveszekedetten
fújja a ház falát és koptatja a flasztert.
kicsit beteg is vagy,
őszi hideget szipogsz
és az aspirine C -vel szemezel már napok óta.
barack tea, nálam, most?
sok citrommal és azzal a beígért somlóival?
nem nagymamás, hozatott, de megteszi.
csak ne kelljen egyedül megennem.
miért jönnél, a somlóiért vagy miattam?
éjjel érsz haza talán.
a holdat eltakarja majd az a bumszli felhő,
de valaki szórt kenyérmorzsát az útra, hogy
hazatalálj.
aztán levetkőzöl és ágyba bújsz
a gondolataiddal, majd várod, hogy
az ügyeletes álom megtaláljon.
az amelyik kürtöskalács illatú
és kis szalag van körülötte.
reggelre lehull a szalag,
eltűnik a kalács illat
és a gondolataid újra nekivágnak.
addigra már tudni fogom, hogy már csak
alig egy kevés
és láthatlak ugyanolyan vidáman, mint hétfőn,
amikor kevéske feszengésből indulva
megtaláltam a lényget, majd a feszengés el is tűnt
és mondtad, hogy furcsa ilyen őszintének lenni.
annak a sok ciginek is oka volt.
a pumpáló apró főnök a mellkasomban
meg az vicces melegség az artériákban, hogy ha tél lenne sem fáznék.
izgulni talán nem izgultam,
túl hülye lettem volna ahhoz.
volt egy kis tenyér izzadás, szolid nedvesen
és bámultalak volna reggelig olyan bambán, amennyire csak tudtalak volna.
Azt hiszem te vagy nekem a puppy love. ( nem a gyerekkori )
:)
: )
: )
mennyire lehet széles a mosolyom ha velem vagy?
tudod, hiányzik valami.
danone actimelt szürcsölök és arra gondolok, hogy
a bifidusz eszenziszem helyre áll-e ettől az alig két decitől?
eper íz a számban.
a parfüm kezd párologni a nyakamról
sálba temetett illat vár holnap reggel.
sajátomat elcserélném a tiédre, megoldható?
kis üvegcse, benne az illat
illik hozzád
kutatom az eszenciád
és tudod mit találtam?
végtelent.-
endless-nesz - egy halk szótag és miegyéb -
a falra írt sorok közt megbújt könnyek -
a levegőbe prüszkölt szavak -
kérdésekre válaszolt kérdések -
egy elhasznált szó -
tested ívei -
zugló és keszi közti távolság,
amire rájöttem, hogy csak pár lépés ha miattad mennék -
a naprendszer törvényei -
az idő, ami nincs is -
és a tér, amiben egyszerre létezünk, te meg én.
Tudom, hogy a dolgok összefüggnek,
csak nem tudom, hogyan.

jóéjt neked
törökméz és hamupille

Mellettem a rózsád.
Vigyázok rá.
Óvni kell a huzattól.
Az a soha nem volt este
tegnap vagy már az isten se tudja mikor
amikor eltűntek a gondolatok, amikről meséltem
és megtalált a perspektíva.
Az univerzum összes titkáért
sem cserélném el azt a pár órát.
Hazafelé sétálva még csak hideg sem volt
a park üres volt és szélcsendes,
a Torontál utca sarkán - ahol már jártam ezelőtt -
gondoltam rád utoljára úgy, mint az a szerelmes hapsi,
aki sms-t írt, hogy jóéjt kívánjon.
Ébredés után, mint piros kis masni
díszíti a reggelt majd ez az álom.

Ellovagolt velem a délután. A hátán ülve nagyokat kurjantottam, arcomra kiült az izgatottság, még a nap sem mert rámsütni. Megálltunk az Oktogonnál. Az emberek eltűntek az utcákról, üres boros palack hánykolódott a zebrán, majd a szél fölkapta és magasabbra repítette, mint a madarakat.
Ennyire emlékszem. Folyton-kényszer motoszkál bennem, hívnálak, hogy tudjam merre vagy. Percenként mondjuk. Aztán cuppanósat nyomnék orcádra, ha kell elbújva a kapualjban. Elvinnélek a Körvasút sorra, ahol biciklizni tanultam, fagyiznánk ebben a rossz kedvű őszi szélben, a Király dombon fekve várnánk az Esthajnalt, de addig még legalább 2 óra. Ki tudja te kire gondolsz. Töltött paprikába menekülök a válaszok elől, vajon kövéren is szóba állsz majd velem? Lesz olyan nap, mikor minden természetes lesz, ami veled kapcsolatos?
Fehérkenyér morzsa szám szélén.
Fél hat lesz.
ÉrtedhogymindenNekedszól?

neki főznék

Amikor kicsi voltam elhittem, hogy van mennyország. Elhittem, hogy a télapó szakálla tényleg igazi, még annak is, aki az oviba jött ajándékokat osztani. Hittem, hogy ha dörög az ég, akkor az ördög veri a feleségét. Ma tudom, hogy nem igaz. Ártatlanságomban és hiszékenységemben kihasználva bedőltem sok mindennek, Jézuska meg hópihék. Visszagondolva nem tudom eldönteni szükséges-e ez a sok csoda és varázslat? Amikor rájössz, hogy mindez nincs, merthogy egyszer mindenki rájön, akkor kételkedsz és valami megváltozik benned. A szüleid pedig vállrántva tovább lépnek, a gyerek már tudja, hogy mi vesszük az ajándékot és nem a kis Jézus.
Régen szerettem megmenteni dolgokat. Például matchboxokkal közlekedési katasztrófákat okoztam és a mentőautóval a tűzoltóautóval és a darus kocsival kimentettem a fel nem robbant autókat a bajból. Lego embereket vezényeltem a karambolhoz és azok az apró sárga kis hősök rendet tettek. Akkor még azt hittem tudok változtatni a világon. Menthetek embereket vagy legalább is jobbá tehetek valamit. Igazából nem tudtam, mit kellene jobbá tenni, mert minden tökéletes volt és nyugodt. Felnőttem és még mindig nem tudom, mit lehetene jobbá tenni és hogyan. Aztán arra jutottam, hogy mivel képtelen vagyok változtatni, ezért egyszerűen csak megpróbálok nem rontani semmin. A világon. Élhető világot szeretnék. Ahol lehetséges lenne ha hősök mentenék az embereket és segítenének mindenkin. Úgy gondolom az embereket ez nem érdekli. Valamit mindig elrontanak. Általában jó szándékúak, de rosszat cselekednek. Nem volt elég időnk megtanulni a jót.
Már egy ideje nincs barátnőm. Egész más így. Amúgy szeretnék. Nem látom semmi okát, hogy ne lehessen. Szeretnék. Elképzelem, hogy van egy lány, akivel kocsikázunk a városban, mellettem ül fekete pulóverben, megállunk vacsorázni hallgatunk egy kis zenét, otthon főzök neki valamit, neki főznék, majd az erkélyen ülve a várost néznénk és bort innánk. Mondjuk a pulóver színe mindegy is. Sok ismerősömnek van barátnője. Régen soknak nem volt. Nekem igen. Tényleg minden változik. Olvastam valahol, hogy kell meghódítani a nőket. Szerintem ez hülyeség. A nőkre nincsenek általános szabályok. Nekem az a fontos, hogy elhiggye igazat mondok. Aztán meglátjuk. De szeretnék barátnőt.
7 évesen felakadtam nagymamáméknál az előszobai fogasra. Az állammal. És kilógott a csontom. Belenéztem a tükörbe és láttam a végét, meg, hogy van egy nagy lyuk az állam alatt. És elkezdtem sírni, mert tudtam, hogy ott nem volt lyuk. Bevittek a kórházba és az orvos megkérdezte tőlem, hogy helyi érzéstelenítést szeretnék, vagy altassanak? Ha a helyit választom, akkor utána hazamehetek. Ezt választottam. És az orvos folyamatosan beszélt hozzám, és nagyon kedves volt. A műtét végén adott egy kinder tojást, aminek nagyon örültem. Azt hiszem egy összerakható rák volt benne. Sárga. Erről pedig eszembe jut az ovi, amikor egy Zsuzsi nevű lánnyal szájrapuszit adtunk egymásnak. Szinte csak nyálat adott a számba, mert nem tudtuk, hogy mit csinálunk. De érdekes volt. Színes egymásra pakolható kockákon játszottunk és én egyszer csak odanyomtam a számat az övéhez és akkor összenyálazott. Majd játszottunk tovább, mintha mi sem történt volna.
Ma este koncerte megyek. Már kinőttem a Lego-ból, tudom, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot, tudom, hogy nem igazi a télapó szakálla, sőt azt is tudom, hogy nem is a télapó az, aki a meglepetéseket osztogatja, hanem egy hétköznapi ember, aki pénzt kap ezért. Ma este koncertre megyek, és lesz ott egy lány, akivel szívesen kocsikáznék a városban és szívesen boroznék az erkélyen, és ma este megölelem.

talán

Az élet napról napra megdönti saját szabályait. A jól bevállt kerékforgás megakad és vagy mozdulatlanná válik vagy egy teljesen új irányba fordul.
Szeretni valakit jó. Kell. Mindennapi. Ha nincs kit, akkor keres az ember, vagy vár, esetleg az ölébe pottyan egy idegen. Ez kalandosabb. Persze kiszámíthatatlan. Gondoltam írok egy listát, milyen legyen a nő, akivel leélném az életem. Aztán miután megírtam rájöttem, hogy ez baromság. Fekete haj, sötét szemek kecses test, mint a baldahin, jókedvű életvidám és stb. Aztán a másik pillanatban tényleg az ember elé pottyan valaki, aki se nem fekete hajú se nem sötét szemű. Viszont meg van benne minden, ami magadban is. És tudod milyen a mágnes. Emlékszel még gimiből.
És elképzeled, ahogy sétáltok a várban és a Babits közi szellemek összesúgnak a hátatok mögött, meg az a félszemű puttó rátokkacsint a sarokról, és akkor értenéd meg, hogy vannak csodák.
Legyintesz csak magadon, olyan vagy, mint az időjárás, szeszélyes és változékony. Elmondanád neki, hogy csak voltál. Megértené?
Az emberek nem szeretik hallani az igazat. A szembesítést, túl keveset beszélnek egymással. Nem értik a legegyszerűbb szavakat. Te meg feszengsz emiatt, mert elmondanád nekik, neki. Csak mit gondolna ugye? El sem hinné.
Pedig vannak csodák. A legtöbb bennünk rostokol és várnak a megfelől pillanatra. Neked eljött a pillanat. Az, amelyikre titkon vártál. Szép, várt csoda. Olyan baldahinos.
Pont olyan, amitől megfordul a világ. A Dunára gondolsz és arra, hogy most biztos visszafelé folyik. És, hogy megmutattad neki a boltívet, ahol gyűltek az évek és az évszakok váltakozása még mindig semmit sem csúfított rajta, a titkokon. És mesélnél neki a filmkockákról meg a sorokról abból a bizonyos könyvből, amit szintén megmutatsz majd neki. A végén pedig kifogysz mindenből és nem fogsz tudni mit adni neki, csak olyasvalamit, amit nem fog érteni. Az a szebb, amit nem ért. Csak van egy sorrend, amit persze szívesen felrúgnál.
Emlékszel? Amikor meséltem az időről? Az Isten nagyon meg lehetett fázva, mert esőt szipogott és a felhők tejfoltossá áztatták az eget. A nap hatalmas csíkokat égetett a kankalinok közé, te mellettem álltál a fűz árnyékában. Szeretted azt a helyet. Azt mondtad, álmodtál már róla. Nem tudtam, hogy beszélni jobb veled vagy hallgatni? Boldog voltál. A szél összekócolta hajad te pedig a távolba néztél. Kersetél valamit. Kérdeztelek, de nem hallottál.
Na hát és ilyenkor képzelegsz. Például ilyeneken. Egyszerűbb lenne ha az emberek megértenék egymást. Kezet fogok az Istennel és leülök mellé. Azt mondja, örül nekem. Tanácsát kérem. Csak mosolyog. Ő sem túl közlékeny. Emberinek tűnik.
Majd rágondolok. A vasárnap már csendesen szedelőzködik, a fények halványak és esetlenek. Most a parton sétálsz és a testedet takaró lepel vége beleér a vízbe. A homokban hagytad a lábnyomaid.
Ott messze egy hal úszik, madár fölötte, a hullámok a szárazföldet söprik, a parton állsz, melletted egy eltévedt árnyék, kézenfogna, megölelne.

mi fontos?

az utolsó verssor a világon
a Földet tartó Atlasz
az a kevés napéjegyenlőség
a bolygók közti távolság
fényévnyire dúdolt dallamok
a holtágak csöndje
ismeretlen arc a tükörben
atomok
tengeren hullámzó gondola-magány
majd' tökéletes női test
egy szempár az ablakban
elképzelt sorsok és megélt napok
mi minden fontos.
A levegőbe írt neved halhatatlansága

KENNY STAR

Igatából Philip K. Dick is elmehet a picsába. Sőt, Vonnegut is. De még Yeats is. Kész, ez van. Ünnepélyesen kijelentem : EZENTÚL NEM OLVASOK SZÉPIRODALMAT, CSAK KENNY STAR BLOGJÁT ÉS VERSEIT. Ja és előre is elnézést kérek mindenkitől ha eltűnnék pár napra, hétre, de szeretnék egyedül lenni és a magányt fogadni társamul, kiheverni szívemben elbújt és önmarcangoló depressziómat, megpróbálni felejteni, a sok rosszat, amit az emberek vétenek nap, mint nap, azt hiszem meg is büntetem magam pár ostorcsapással, mert ez a trágya zülött világ nem érdemli meg, hogy mi emberek benne éljünk. KENNY START meg felhívom és megosztom vele bánatom; talán csak ő az egyetlen ember, aki képes megérteni érzéseimet és szívem hatalmas bánatát. SZOMORÚ VAGYOK. Félredobom múltamat, a Jazz cd-ket, amik a polcon sorakoznak kettétöröm, vagy elcserélem az új Toki Hotel albumra, könyveimet, Borgest, Csáth-ot, Blake-et, Tandorit és még sok mást elégetek , vagy elajándékozom a szegényeknek vagy a kis cigánygyerekeknek, hogy megtanulhassanak olvasni azok az édes kiskölkök. Barátaimmal és ismerőseimmel megszakítom a kapcsolatot, mert úgy is tudom, hogy nem fognak megérteni - Zsolti szerettelek - , keresek hozzám hasonlókat, és a segítségüket kérem, hogy igazi emossá válhassak. Csak rájuk számíthatok. Légyszi.
Most biztos azt kérdezitek, hogy mi ez a nagy váltás és , hogy mitől érzem azt, amit, hát tessék megmutatom, de kérlek titeket értékeljlétek a látottakat, mert a sorokat olyan nagy és szeretnivaló ember írta, akit még nem hordott a hátán a föld, ő KENNY STAR. (L)(L)(L)

részlet KENNY STAR blogjából :

"Há Maunika te kiez??
Jejjj. 1 Bence <3
Szereted nem szereted én attól függetlenül szeretem.
Hát igen.. kicsit sokminden köt hozzá.
Kórházi élmények, depresszió, pszihologus de emelett boldogság és öröm is.
Hogy melyikből kaptam többet? Azt hanyagoljuk. =)
De ameilyikből kevesebbet azt mostanában kárpotolja.
Nagyon szeretem és fontos nekem.
Ha szomorú énis az vagyok, ha boldog vele vagyok énis az.
Mink vagyunk azok a gyerekeke akik tudunk úgy szívből flesselni.
-Részegen Veszprémben hajnalban-
Úgy kell azt. Sokszor vélem fel hiányát. Ilyenkor szar.
De beszélgetek vele és minden jobb lesz.
Nem felejtem el azt sem, hogy miatta lettem virusos. <3
Torokgyulladásom volt, lázas voltam stb.stb… így szép az élet.
Csak azt nem szeretem, hogy dohányzik.
De ez ellen sajnos nem tudok mit tenni. De csak addig nem amig felnem
gyújtom az összes Marlboro gyárat,
ami létezik és mást cigit meg nem engedem hogy szívjon.
Ez lesz.. ha ez kell neki megkapja. <3
Csak féltem őt is és az egészségét is, mert fontos nekem.
Nemtudom mi lett volna ha nem ismerem meg.
Néhány átsírt éjszakával kevesebb. De néhány örömteli nappal is kevesebb.
Szeretlek Bence."

"A magány rabja

Most csend van és sötét,
A magány szőtt hálót körém.
Szívembe mar ez az érzés,
Meddig bírom ez a kérdés.

Egyedül fekszem és ébredek,
Senki sincs, kit az ágyban nézhetek,
Simogathatom homlokát,
Csókolhatom puha ajkát.

Átölel most szorosan a csönd,
ami oly’ zavaró, hogy tőle a fülem csöng.
Betakargat magányával,
Elaltat fájdalmával.

Majd hirtelen lazulni kezd az ölelés,
Egyre kevésbé fáj a létezés.
Szép lassan megtalálom
Azt, aki minden álmom.

Sokszor érzem magam magányosnak manapság.
És ez valóban fájdalmas tud lenni… olykor nyugtató, olyakor szívszorongató.
Mikor úgy érzem, hogy mégsem vagyok egyedül és szeretnek,
kiderül hogy csak mondták azt.
És nem igaz. Szerintem ez a legfájdalmasabb és legszemetebb dolog
amit tehetnek az emberrel.
Nem értem miért dobálóznak az emberek olyan szavakkal
amik másoknak fontosak lennének.
Többek között azzal a szóval, hogy “SZERETLEK“.
Mert ha nem gondolja így ne mondja… számomra sokat jelent ez a szó.
Hiszen nem kapok sok szeretetet… és mikor mondja valaki hogy szeretlek
és teis mondod neki,
azthiszed minden rendben és szeretnek mert azt mondta és bízol benne.
De nem… és megtudod ő csak mondta nincs érzelem benne, akkor igazán fáj.
Főleg ha te tényleg szereted.
Mástémára térve egyre jobban vagyok. Gyógyulok.
Csak félek, hogy begyulladt a mandulám… de iskolakezdésre úgyis meggyógyulok. =)
Csak azt nem értem, hogy miért fogunk mi erkölcsöt tanulni…
Na nemfontos. Csak túlélem valahogy.
Ha ezt a nyarat az intenzivvel, pszihologussal, szenvedéssel és kínokkal kibírtam,
nehogy már egy új tantárgyat ne bírjak ki."

Ő Ákos.
Édes ugye? Tudom. Ő is tudja. Mindenki tudja.
Szeretik e? Mindenki szereti. Akinem az azért mert nem ismeri.
Miért nem ismeri? Mert mindenki külső alapján ítél ebben a világban.
Pedig ha megismernék tudnák milyen kedves és aranyos.
Csak néha úgy mond dolgokat és érzéseket hogy nem gondolja át.
De ettől függetlenül szeretem.
Amint észrevettem barátkozó típus.
Legalábbis velem gyorsan megtalált a közös hangnemet.
-Javíts ki ha tévedek-
Lehet hogy aztán másokkal nem…=)

Ui: Ákos nem csak képeken nézel ki jól!!
Hanem élőben is nagyon nagyon!
És még mindig gecire szép a szemed.
Szeretlek.

"Viki, Viki, Viki.
Szeretlek Viki.
Köszönjük hogy nálad lakhattunk Veszprémben. <3
Szomorúan távoztunk közülletek. =’]
Megismertelek és megszerettelek.
Szerintem mindenki bánhatja, aki nem ismeri.
És milyen szép a szeme… =O
Kedves és barátságos. És segítőkész.
-Énmárcsak tudom…amikor részeg voltam. ^^
Józanul gondolkodik úgy vélem és vicces és myspace arc. xD
Azt akarom hogy boldog legyen.
Szeretném látni, hogy boldog. Azt hogy mosolyog.
Hogy életvidám.
És még tartozik nekem egy piercing szúrással. <3"


Na jó, be is linkelem a blogját, télleg nagyon szépen kérlek titeket, hogy figyelmesen olvassátok, úgy, hogy szívetek kapuit nyissátok ki teljesen közben, mert szavait csak így fogjátok tudni befogadni. És videók is vannak fönn, azokat is nézzétek meg. Ennyi csak az élet. Tegnap még hétköznapi lúzer voltam, holnap meg EMOs leszek. De ahhoz, hogy célomat elérjem, még sokat kell tanulnom és nyitott szemmel és szívvel kell járnom, és meg kell tanulnom elfogadni az embereket. Azt hiszem, már értem miről van szó. Le szeretném szopni KENNY START.


http://hu.wordpress.com/tag/kenny-star/
http://hu.wordpress.com/tag/kenny-star/
http://hu.wordpress.com/tag/kenny-star/
http://hu.wordpress.com/tag/kenny-star/
http://hu.wordpress.com/tag/kenny-star/
http://hu.wordpress.com/tag/kenny-star/