Kertiszékben ülve ért az éjszárnyú lepkék néma tánca.
Csillagok fényévnyire tőlünk piszmogtak a tejútban,
mint a habosítóval felizgatott melange tetején az a sűrű
pillekönnyű réteg.
Sok volt. Rengeteg. Számolni kezdted őket,
később már csak a formák érdekeltek,
és csalódott voltál, mert nem kívánhattál kettőnél többet.
Gondoltam ha beszélni kezdek majd megnyugszol
és rájössz, hogy az a kettő is csoda volt.
Merthogy épp akkor aludtak ki. Örökre.
És lehullva fényes csíkot rajzoltak az égre pár pillanatra.
Bár tudnám mit kívánnak ilyenkor az emberek.
Ott a göncöl nézd! Megmutatnám a többit is,
de csak ezt ismerem.
Szavak lépkednek előttem a sötétben,
nevetést is hallok valahonnan
és nemsoká' te is elmosolyodsz. Látom
pedig elfordulsz.
Cigarettafüstbe omlik sziluetted
és szemeid újra az eget kémlelik.
Barnák vagy kékek, most olyan mindegy.
Mára már nem maradtak csillagok az égen.
Csak a tejút van, benne a csupasz ég
és a göncöl emléke.
Akkor igazán megállhatott volna az idő.
2007. július 15., vasárnap
Homokot szórtak az égre, így lettek a csillagok
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
"Akkor igazán megállhatott volna az idő."...párszor tényleg megállhatott volna...csak egy kicsit:)-Frankó lett :Zsorzsi
ez tényleg nagyon jó lett
Megjegyzés küldése