- Cs'om! - repült ki e totálkáros szó a szőke száján. Több, mint valószínű csókolommal akart köszönni. A szőke, mint jelző persze csakis a hajszínére utal. Meg sem próbálnék ócska általánosítást tenni a hajszín és a modor összefüggésére, csupán feltűnően sok szőke melír tincs kúszott a csajszi hajában. Bár lehet, hogy kicsit érthetőbb lenne, ha hatalmas szőke plazmának nevezném a fejét, ugyanis e színen kívül semmi más nem bújt meg fürtjeiben. Ruhája nyáriasnak mondható, lenge szoknyácska, -amit valójában fölöslegesen csusszantott fel ápolt potrohára, mert épp csak a klitoriszát nem látom, láthatnám, na de uriember csak nem csetlik le egy utcai nemiszerv látványáért- babakék rózsaszín pöttyös topocska, domborodó vonulataival kebelversenyt nem nyerne, de impozáns bimbói úgy merednek a kánikulába, mint a téli fagyi tetjén az avas habcsók. Füleiben valószínű nehézfémek lógnak, talán kovácsoltvas karikák, amik súlyától feje kissé erősebben ékelődik a nyakába. Lábán egy kifejletlen bükkfacsemete méretű magassarkú pózol, szíja lazán átkötve vékony bokáján és lábujjai visszafelé görnyednek az első patent szorításától. Első ránézésre is könnyű megmondani, hogy a homoszapiensz egyik legkifejlettebb legéletképesebb és nem utolsó sorban legmagabiztosabb példányával van dolgunk. Bár ez a röpke "Cs'om" akár egy pillanat alatt romba döntheti feltételezésünket, nadehát mi hiszünk az embereknek és tudjuk, hogy nincs még minden veszve.
Aztán megmozdul.
Mozgása az evolúció során talán inkább a puhatestűek felé tolódott; dereka derekasan lingleng ide-oda úgy riszálva körte fenekét, mintha kicsi lenne rá, amúgy sem méretes vaginatakarója. Kézfeje lefelé billenve hullámzik, kisujja enyhén eláll gyűrűsujjától és a távolba mered. Combjain a lehelletnyi fölösleg meg-megremeg, de keresztlépéseivel ezt ügyesen palástolja. Arcán számomra felismerhetetlen mosoly biggyed, pupillái izgatottan tartják a 60/secundumos átlagot, ezáltal furcsa egzaltizmust kölcsönözve fejének. Száján alig észrevehető idegentestet vélek felfedezni, mondjuk behúzott ajkakkal is összekeverhető Tina Turnerrel. Épp egy újabb szóra nyitotta volna ki ajakírtől csillogó száját, amikor is egy pillanatra megtorpant és a falakra meredt.
- Festméééény? - kérdezte, az édesapám által pingált tájképre nézve.
Nem, nem festmény. Szobor. Pár percig állt így magában morfondírozva, keresve a kép mibenlétét, majd egy halvány, de még érzékelhető fintort erőltetett feszes mimikai rendszerére.
- Aaaz embeer nem is ilyeeen tömzsi. - hogy a tömzsi szót hol hallhatta fogalmam sincs, de az biztos, hogy nem a Kultúrházban.
Az ember nem ilyen tömzsi. Hát nem. Gondoltam, talán felé fordulva megérdeklődöm vajon míly nemes cél vezérelte, hogy üzletünkbe tért, de drága apám megelőzött.
- Az az ember nem tömzsi, hanem karakterizált. Mert a festészetben nem kell mindent direkte módon kinyilvánítani, ez a szép benne. Elég a színekkel és a formákkal játszani ahhoz, hogy az ember a gondolatait vagy egyedi látásmódját megmutassa az embereknek. Főleg az impresszionizmusban. Merthogy ez a kép is ilyen. Az érzés a fontos és az élmény. Teljesen öntörvényűen festek emberalakokat, ahogy nekem tetszik. A humanitás szépsége, hogy mindenki különbözik a másiktól. Ezt használja ki a festészet méghozza olymódon, hogy különféle látásmódokkal szórakoztatja és gondolkodtatja el a közönséget. A festészet sokszor nem konzekvens.

Az utolsó mondat hallatán a szöszke tünci kihúzta magát, felhúzta szemöldökét és eltanult arisztokratikussággal sarkon fordult, majd hangtalanul kitopogott az üzletből.
Éljen a konzvekvencia.

Homokot szórtak az égre, így lettek a csillagok

Kertiszékben ülve ért az éjszárnyú lepkék néma tánca.
Csillagok fényévnyire tőlünk piszmogtak a tejútban,
mint a habosítóval felizgatott melange tetején az a sűrű
pillekönnyű réteg.
Sok volt. Rengeteg. Számolni kezdted őket,
később már csak a formák érdekeltek,
és csalódott voltál, mert nem kívánhattál kettőnél többet.
Gondoltam ha beszélni kezdek majd megnyugszol
és rájössz, hogy az a kettő is csoda volt.
Merthogy épp akkor aludtak ki. Örökre.
És lehullva fényes csíkot rajzoltak az égre pár pillanatra.
Bár tudnám mit kívánnak ilyenkor az emberek.

Ott a göncöl nézd! Megmutatnám a többit is,
de csak ezt ismerem.
Szavak lépkednek előttem a sötétben,
nevetést is hallok valahonnan
és nemsoká' te is elmosolyodsz. Látom
pedig elfordulsz.
Cigarettafüstbe omlik sziluetted
és szemeid újra az eget kémlelik.
Barnák vagy kékek, most olyan mindegy.

Mára már nem maradtak csillagok az égen.
Csak a tejút van, benne a csupasz ég
és a göncöl emléke.
Akkor igazán megállhatott volna az idő.

Most csak úgy...

Mehettem volna ügyvédnek. Akkor lenne egy bazi nagy könyvespolcom tele jogi könyvekkel meg alkotmányokkal és csomó latin lexikonnal. Éves fizetésemet el sem tudnám költeni, lenne pár száz öltönyöm gyönyörű cipőkkel, minden évszakban új Paul Shark kollekcióm variált színekben, mellé pedig az elmaradhatatlan vitorlás mondjuk az Adrián. Ismerőseim és barátaim mind sikeres emberek lennének, bankárok médiasztárok színészek elnökök és olyan emberek érdekeit képviselhetném, akiknek hatalmuk van. Talán még old timer-eket is gyűjtenék. Talán.
De lehettem volna orvos is. Sztárorvos persze. Napi 2-3 igen fontos műtétet vezényelnék le horribilis összegekért, konferenciákra járnék és életeket mentenék. Akkor fontos lennék. Nélkülözhetetlen.
Most a 432. paragrafust futottam át. Megkerestem a bal oldalon bejelölt kis részeket és már rohanok is fénymásolni őket. Van egy irodám, illetve egy irodában 3 négyzetméter, ahol van egy asztal. Az az enyém. Azon vannak papírhalmazok és tűzőgépek, az is mind az enyém. Felelősségteljes munkát végzek, paragrafusokat törvényeket alkotmánymódosításokat és egyéb jogi dolgokat fénymásolok le és sokszorosítok, majd elküldöm őket az Igazságügyi Minisztériumba és az Országházba. Fontos munkám van. És nélkülözhetetlen vagyok. Ez leginkább akkor lenne igaz ha ezt a munkát rajtam kívül nem csinálná még 1240 ember, akikkel egy épületben töltöm a munkaidőm nagy részét. Nekik is van 3 négyzetméteres asztaluk tűzőgépekkel és papírtornyokkal. Éves fizetésem nem valami sok. Egy 43 négyzetméteres lakásban élek ; 3 szobám van, egy háló egy nappali és egy fürdő-wc-konyha-előszoba egyben. A lakás nem az enyém, bérlem. A lakbér nem olyan vészes, a számlákat is tudom fizetni csak az a gond, hogy ezen felül a kajára elmegy szinte az összes. Van pár öltönyöm, régiek és kopottak, viszont van egy kiváló minőségű Dupont ingem nyakkendővel, amit az egyik céges nyaraláson találtam gyűrötten egy elhagyott strandernyő alatt. Megtetszett és elhoztam. Öt éve ezt viselem az év végi bulikon. Volt egy feleségem és egy lányom. Három éve nem láttam őket. Eva, a feleségem elhagyott, mert, hogy nem látott bennem sikeres jövőt és hiába magyaráztam neki, hogy igen ez jelenleg még bizonytalan , de mindent megteszek a családért, értünk, de nem érdekelte. Rose, a lányom nem értette, hogy az egyik pillanatban még én altattam, a másikban pedig egy töketlen pénzes vállalkozó keltette. Eva elhagyott egy kocsibuzi faszkalapért. Valami cool környéken van autókereskedése, ő maga pedig egy régi Lincoln-nal jár, ami a létező összes helyen zörög. A bíró persze rögtön Eva-nak ítélte a gyereket, mert, hogy én nem tudom eltartani őket. Havonta utalom a gyerektartást egy fantom bankszámlára, ők az Isten tudja hova költöztek, azt hiszem Európába.
Eva óta volt pár nőm. Futó kapcsolatok. Két három hetesek. Az egyik kinyúlt két hónapra, de az is csak azért, mert a csaj miután összejöttünk elutazott tanulni valami egyetemre, de 2 hónap után kirúgták és visszajött, hogy megmondja, ennek nincs értelme. Hogy miért nincs azt nem mondta, de valójában nem is érdekelt. Jelenleg egy munkatársnőmmel randizgatok, eddig két alkalommal találkoztunk. Munka után lementünk a cég melletti kínaiba kajálni. Ellisnek hívják. Van egy görénye Julio és az apjával él. Szeret olvasni, főleg Stephen Kinget és szereti a munkáját. Az idióta. Elég sokat beszélgettünk már, nem néz ki rosszul csak nagyok a fülei és a szemüvegében úgy néz ki, mint egy retardált bagoly. Ha leveszi még csinos is. Szépek a fogai és jók a lábai. Mindig fekete harisnyában van. Tudja, hogy felizgulok tőle. Már gondolkodtam azon, hogy esetleg megkérdezzem, nem akar-e lefeküdni velem, de eddig még nem tettem. Ha sokáig szarakodok az a takony Greg tuti lecsap rá. Greg-gel szintén egy osztályon dolgozom, sunyi kis tetű, olyan tenyérbemászó. Folyton nyalja a főnökök seggét, de képtelen belátni , hogy azok szarnak rá. Ellis nem kedveli Greget, de nem tudom eldönteni, mit gondol a szexualitásról és mennyire veszi komolyan, ezért jó lenne ha minél előbb tisztáznám vele a dolgot. Már rám férne egy kis sex.
Ha végzek a cégben, mindig kisétálok a partra és leülök egy padra az uszájokat bámulni. Olyan hihetetlenül lassan mennek. Régen sosem értettem, hogy, ami ilyen lassan megy a vízen, az hogyhogy nem süllyed el? Szeretem a hajókat. A legszebb közlekedési eszköz. A legközelebb van a természethez. A repülő idegen számomra, olyan magasan repülni a felhő fölött félelmetes dolog. A repülő az emberi hivalkodás és önmagasztalás megtestesítője, mindent meg akarunk hódítani. A vonatokat is szeretem, a monoton zakatolást és azokat a nagy ablakokat, amiken kinézve minden elsuhan ellőttünk egy pillanat alatt. Állítólag Ellis nagyapja mozdonyvezető volt, talán ez is közrejátszik az iránta érzett vonzalmamban, bár ez elég morbid, mert akkor igazából a nagyapja iránt vonzódom, hisz mégis csak neki volt köze a vonatokhoz...
Az érzelmeket soha nem értettem. A sajátjaimat sem. Nem tudtam őket megmagyarázni. Az egyik másodpercben még erősek és intenzívek, de a másikban már gyengék és haldoklók. Tudok rajongani valamiért, aztán hirtelen közömbös lesz számomra. Valamit elrontottak a teremtésnél, mert ez tudomásom szerint nem csak nálam van így. Egy időben például nagyon foglalkoztatott a festészet. Vettem palettát és ecsetet meg vásznat - akkor épp elmaradt a lakbér - és elkezdtem festeni. Mármint festeni nem, de kezembe fogtam az ecsetet és foltokat kentem a vászonra. Aztán rájöttem, hogy ez unalmas, és én hiába magyaráznék pacáimba filozófiát, senkit nem érdekelne. Sosem szerettem azt a festészetet, amikor nincs más a képen csak vonalak , kockák pöttyök és deformált foltok. Azt meg végképp nem értettem, hogy , hogy lehet ezeket árusítani és megvenni milliókért, akár. A Jazzel is így voltam. Bár azt még mindig szeretem. Elképzelhető, hogy ez az egyetlen olyan dolog az életemben, amiért rajongok, -na és a filmek-. Legelőször persze csak az alapok voltak meg. Monk és Peterson, de mára már kibővült egy elég népes névsorral. Ritkább albumok, nagy közös felvételek, klasszikusok, modern, amerikai és francia és így tovább. A filmeket meg jobban szerettem, mint Eva-t, vagy a lányomat. Filmszeretetem és mániám egy tragikus esemény után végleg megpecsételődött. Volt egy barátom, aki szintén szerette a filmeket, de ő valahogy nem jött ki jól az élettel és elszaladt vele a ló, meghalt autóbalesetben. Meszállott autóversenyző volt - és filmmániás -, európai szuper versenyautójával nekiszáguldott egy kocsinak úgy 10 éve. Imádta James Dean-t, a sors fintora volt, hogy egy old timer találkozóról hazafelé tartó 550 Spyder Porsche-vel ütközött. Eltört a nyaka és gerince. A Porsche vezetője isten tudja, hogyan, de túlélte. A Spydert azóta sem csináltatta meg, a roncsot Salinasba szállítatta - ahová James Dean is tartott anno - , hogy örökké kísértő ómenként álljon a városban.
Amikor ezt elmeséltem Eva-nak nem hitte el. Ez sokszor volt így. Ha viszont ő mesélt nekem, innom kellett szavait. Érdekes, hogy mialatt házasok voltunk dohányoztam. És most is dohányzom. Elhatároztam, hogy leszokom, de nem ment. Aztán valaki megkérdezte, hogy szeretek-e cigarettázni? Igen. Akkor miért akarok leszokni?Jó kérdés. A külsőségek taszítanak igazából. A sárga bőr, a büdös lehelet, a sárguló és rohadó fogak a nem dohányzók ellenszenve és az, hogy sokszor nem pöfékelhetek nyugodtan. Drasztikusan változtattam ezen. Letettem. Aztán körülbelül 65 óra után egymás után elszívtam 8 szálat, mert nem bírtam enni, annyira kívántam, de most ismét letettem. Nekem van akaraterőm. Csak a gyomrom nem bírja. És folyton ezen jár az eszem. De sikerülni fog. Eva meg bekaphatja.
Lejárt a pihenőm. A 432. paragrafust lefénymásoltam és elküldtem az illetékes osztályra. Oda, ahol azok dolgoznak, akik Paul Sharkban járnak nyaralásaikon és színészekkel vacsoráznak a flancos éttermbekben. Ja és a legmenőbb sebészek műtik őket, ha már muszáj. Mert, hogy ők is betegek néha. És cigiznek is, de inkább szivaroznak, és lehet, hogy le is akarnak szokni néhányan közülük.
Este ismét felveszem a Dupont ingemet a nyakkendővel.
Most, csak úgy.

...

És rágyújtok egy cigire.

Még mindig a kanapén ülök. Egészen idáig a kertet néztem meg a fákat. Mozognak a szélben.
Mindenki csinál valamit. Azt hiszik attól jobb lesz. Kötelességnek érzik. Pénzt keresni meg egész nap csak rohanni. Nincs értelme. F. sikeres bankár volt, olyan luxus yacht-tal meg mindennel, tigris mintás bikinibe bújt nagymellű ostoba nőkkel dugott és volt platina bankkártyája meg a legjobb helyekre vip belépője. Aztán egyik nap elment dolgozni és az első sarkon elütötte egy taxis. A teste majdnem kettévált, a hitelkártyái meg szétszóródtak az úton. Az ilyen megesik. Még a pénzes bankárokkal is. F. azt hitte, hogy majd 40 éves korára leállhat a munkával és leköltözhet délre valami nagy kőházba a tenger mellé, az most úgyis menő. Hát a munkával leállt az biztos 31 évesen és kőház helyett egy kurva nagy márványkoporsóban fekszik. A temetésén vagy százan voltak. Sokan sírtak és álgyászoltak. A száz emberből 90 munkatársa volt és barátja, akikkel mindig együtt ebédelt valamelyik drága étteremben és a Földközi-tengerre járt hajókázni. Annyira ismerték , mint én. Tudtam, hogy hol dolgozik, mennyit keres kinél szabatja a ruháit mit eszik. Ez egy ember. Ez volt F. , étterem nevek, divatmárkák pénzösszegek adószám stb stb. Azt hitte, hogy ha valami nagy dolgot csinál, majd megéri. Én például szeretek a kanapén ülni és nézni valamit. Mondjuk nincs is yacht-om meg platina hitelkártyám. De van egy kanapém. Mondjuk nem is Perobell vagy Eric Jorgensen. Csak egy szimpla két párnás kanapé, amit ha kihúzok ágy lesz belőle. És ha ezen ülök akkor minden nyugodt. Nem kell semmit csinálnom csak ülni és nézni valamit. Ennek szerintem van értelme. Bár igazából szeretnék egy jobb kanapét, nem is, inkább ágyat, olyan alacsonyat, mint a japánoknál. Az az alacsony asztal nem kell hozzá és a földön sem akarok ülni párnákon, elég csak az ágy. Az ágyhoz pedig jobb kilátást is szeretnék. Nem csak a szomszéd falat és azt a minimális kertrészletet, amit eddig, hanem egy nagy kertre néző ablakot előtte az alacsony ággyal. Valahol olvastam, hogy egy fickó mindenről listát írt, mit szeret, mit nem. Én is írok, hátha úgy egyszerűbb az élet.
Lista arról, amit szeretek : filmek, filmek főcíme, lassú szél, szép női lábujjak, fa, távirányító - nyomkodó - , Kinder Schoko-Bons, könyvek, szakáll birizgálás, levenni a szemüveget, semmit sem csinálni, sok mindent csinálni, rendszerezni dolgokat, pakolni, fölfújni a számat és úgy maradni.
Lista arró, amit kihagytam : autót vezetni, olvasni, gondolkodni sok mindenen, tudni, hogy nem fogok sok mindenre választ kapni, kérdezni, ajándékok, színház, képeslapok, fényképek, eső utáni illat , ha valakinek van önkontrollja, leírni, hogy : és természetesen még rengeteg dolog.
Lista arról, amit nem szeretek : biciklisták, ha a fogam közé megy valami, ha a zsinórok vagy kábelek összegabajodnak, a kanapémon lévő lepedőt, az internetet, az olyan dolgokat, amiket nem értek, de nagyon akarom érteni, a feszültséget, ha zsíros lesz a bőröm, ha ráng a szemem vagy valamelyik izmom, sima vizet, ásvány vizet, meleget, a szürke felhőket, sok esőt amikor jó idő lenne, ha veszek valamit, amit szeretnék, de tudom, hogy alig marad pénzem, lábszagot, egyenleteket, olyan embereket, akik nem tudnak maguknak parancsolni, logikátlanságot, az emberek többségét
Lista arról, amit szeretnék : egy alacsony ágyat, ha mindenki tudna józanul gondolkodni, midnenki befejezné az álmosolygást, egymás háta mögötti szervezkedést, ha mindenki tisztában lenne azzal milyen is valójában és mit vár el másoktól és, hogy azok mit várnak el tőle, sokat aludni, megfelelni magamnak, diplomát, hogy az emberek ne nyavajogjanak és ne várják, hogy majd minden magától megoldódik, hanem tegyenek is azért, tiszteljék más igyekezetét, ne játszanak mások bizalmával
Pedig nem is szeretem igazán az embereket, mégis a legtöbb listában szerepelnek. Az emberek megérdemlik, ami történik velük. Mindenki. Mindenkinek meg akarnak felelni. Szépen építgetik a látszatot, ami kurvára hamis. Képmutatás. Álbarátok álkacaja. Az emberek nem írnak listákat. Pedig könnyebb lenne. Talán. F. sem írt listát csak gyűjtötte a pénzét . Pedig még kanapéja is volt, jó drága, Valentini. Még kilátása is volt. Az egész város. Nem ezekeben volt a hiba.
Most egy székben ülök. A sarki lámpát nézem és fúj a szél. Jó lenne ha mindenki őszinte lenne és végre elmondana mindent, amit akar. Legalább egyszer. Most.