Helló szia szervusz! Az elmúlt egy hónap olyan lassan telt el, mint egy Tarr Béla film. Május 5.-én írtam utoljára ide, máshova is alig, volt, hogy semmit sehová. Bár amilyen lassan vánszorgott, bandukolt, csúszott, nyalódott, ballagott, lábujjhegyentipegett az idő, olyan sok minden történt velem. Például sikerült a 3. vizsgám, elolvastam egy csomó könyvet - ez majd később -, láttam pár filmet és voltam szépségnapon, egy kis pedikűr, egy kis kozmetika. Hogy ez a meleg milyen hatással van rám, arra a legjobban talán a boxereim és pólóim tudnának válaszolni, amik naponta száradnak az erkélyen. Este a levegő kínzón párás és nehéz, mint a fene, az a csöppnyi szél, ami éjjel megmozdul, rögtön abba is hagyja és inkább lehever a felhők közé hűsölni. Az Isten arcáról is csöpög az izzadtság, nem győzi fölitatni. Gyöngyödző homloka csillog a nap alatt, de hát tűrnie kell, legalább neki.
Szóval ott tartottam, hogy van egy lány, akit először egy szerda délután...ja ez nem az...tehát jó pár könyvet kivégeztem. A lista kevésbé változatos, a könyvek témái és szerzőjük gondolatai viszont annál inkább. Philip K. Dick műveket faltam, inkább zabáltam, tényleg nem lehet abbahagyni őket. Az elfogyasztott könyvek - olvasási sorrendben - : Csordulj könnyem, mondta a rendőr, Kizökkent idő, Plamer Eldritch három stigmája, Valis, és nem utolsó sorban az Ubik és persze jó pár novella. Dick fantasztikus, soha nem gondoltam volna, hogy egy "sci-fi" szerző valaha is átértékelteti velem az életet. Egyszerűen nem számít neki az idő, sőt Dick-nél nem is létezik az idő, ami létezik is, deformált és más jelentőséggel bír, mint másoknál illetve a normális hétköznapokban. A tér sokszor felbomlik és átalakul, folyamatosan változik, mint a nap állása az égen. Filozófiát teremtett, olyant, amely egyszerre félelmetes és magávalragadó is egyben. A Valis és az Ubik kifejezetten nehéz, de a Valis nem csak,hogy nehéz, hanem olyan ereje van, mint a Szentírásnak. Az az 53 "kis" Exegézis részlet a könyv végén - amely csak töredéke annak a több, mint 8000 oldalas exegézisnek, amit Dick lefirkantott élete során, az őt körülvevő világról - sokkoló és megrázó. Az "elgondolkodtató" szó Dick-nél röhejesnek tűnik, mert olyan magasiskolás filozófus, hogy már tanítani kellene. Komolyan kell venni "jóslatait", mert nem viccel, könyvei után még ha látszólag épp elméjűnek is tűnünk, valami biztos megbomlott bennünk, elkezdődött, vagy esetleg véget ért, ki-vagy bekattant egy tekervényünk és kételyek fogalmazódtak meg bennünk létezésünkkel kapcsolatban. Dick a múlt század - vagy ki tudja melyik - egyik legnagyobb gondolkodója volt. Az UBIK legyen velünk...

Dan Simmons - Káli dala című könyvét ma fejeztem be a lehető legnagyob izgalommal. Az első oldalban Lovecraft-ra hajazó szerző már a 2. oldalon meggyőz, hogy szó sincs Lovecraft-ot idézésről vagy egy újabb unalmas rémtörténetről, már csak azért sem, mert a könyv az iró eslő regénye és 1985-ben jelent meg. A történet felépítese kiváló, a cselekményszálak elindítása és egymásba kapcsolása hibátlan, a szereplők jelleme jól kidolgozott , de nem aprólékos, persze nem is ez volt Simmons célja. A sztori Robert Luczak-ról szól, aki egy amerikai újságnak, az Other Voices- nak a segédszerkesztője, s immáron saját verseskötettel rendelkező költő. Egy megbizatás miatt Kalkuttába utazik feleségével Amritával, és lányukkal Victoriával, hogy India egyik leghíresebb költőjének, M. Dásznak a kéziratait, és verseskötetét átvegye. Dász 8 éve halott, Kalkuttába érve azonban ez egyáltalán nem így tűnik. Luczak kalandja elkezdődik egy mocskos és a szegénységtől összerogyott országban, városban, ahol mindenki idegen és megveszekedetten rémisztő.
Simmons egy felejthetetlen történet mögé bújtatott egy városelemzést és leírást, karaktereket alkotott rongyokból és zsigeri félelemből, egy civilizált értelmiségi küzd az undorító és visszataszító barbársággál, s minden félelmünk és rosszérzésünk mellett, ott legbelül magunkban, mi is végigjárnánk ugyanazt a borzalmat, amit Luczak járt végig. Ez a legfontosabb. Vágyunk Kalkuttába, mindazok mellett, amit megtudtunk róla. "Káli dala velünk van. Nagyon régóra velünk van. Kórusa egyre csak nő, nő, nő..."

És a filmek. Láttam az új Nic. Cage filmet, a Next-et, amely szintén Philip K. Dick adaptáció, méghozzá az Aranyemberé. A film 10 pontból 6-ot kap tőlem, mert nagyon Hollywoodi, de a főszereplő jövőbelátó képességét nagyon jól eltalálták és kivitelezték a vásznon, ez a pár megoldás és jelenet emlékezetes marad.
Aztán megnéztem az Alpha Dog-ot. Igen, Mr. Timberlake jót alakít az ifjabbik Cassavetes filmjében, ami a drogról, bulizásról, emberrablásról és erőszakról szól. Igaz Nick Cassavetes szinte eltörpül apja árnyékában, aki olyan meghatározó volt az amerikai filmtörténelemben, mint Miles Davis a jazzben, de az Alpha dog szerintem stabil kis helyet biztosít számára a filmiparban.
10-ből, 7,5-et kap.

Remélem mostanában több időm lesz írni és azt is, hogy enyhül majd egy kicsit az idő, mert ha nem akkor kénytelen leszek dubla boxerrel és pólóval járni az utcán.

csókok