A hatástalan Ópium

Így a kibervilágon kerszetül is köszönöm Lilinek és kedves anyukájának ,hogy megnézhettük az Ópiumot a Kultiban. Köszi.

Na szóval. Várakozásommal ellentétben nagy csalódás volt az Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című Szász János film. Úgy éreztem magam a moziban , mintha épp a haláltusám közepette kellene jó képet vágnom saját kínzásomhoz. Csak ez nem megy nekem. A film rendkívül sok negatív tulajdonásggal rendelkezik ahhoz, hogy szeretni lehessen. Például idegesítően lassú, kifejezetten unalmas, folyton ugyanazokat a képeket látjuk , csak más szemszögből, más kamerállásból. A helyszín bár felébreszti az emberben az "úristen de durva" érzést, és az elmegyógyintézet homályos és félelmetes atmoszférája is fókuszba kerül, de mégsem élhető át valamiért az igazi félelemmel és abnormalitással teli undor. A kellékek és a díszlet teljesen korhű és groteszk, a le föl sétálgató pókerarcú apácák is idegenek, de az az igazi sötét hangulat valahol megrekedt a filmkészítés közben, de inkább már az elején. A beteg nőt alakító "miss dogmaszínésznő" Kirsti Stuboe felettébb túljátszotta a szerepét, olyannyira taszító és idegesítő ,hogy rossz nézni, a Csáthot alakító Ulrich Thomsen pedig egyszerűen személytelen. Olyan film ,aminek a végén olyan mondatokat lehet elejteni, hogy , "azért voltak benne jó részek, de...". És ebben az esetben a "de" hangsúlyosabb, mint a "jó részek". Az őrült nő ordítozásai és kirohanásai idegölők, drámai hatást egyedül a zongorás rész - amikor Ulrich Thomsen a betegeknek zongorázik - és Kirsti Stuboe az udvarra való kirohanása keltett. Minden második jelenet ugyanarról szól, csak kicsit másképp. Ez uncsi. Ennél több kell. Ha már ennyire beharangozzák ,hogy oda fog baszni, akkor basszon is oda. De így nem maradt semmi, csak az unalom és szőrhálhasogatás majd 2 órán keresztül.
Hogy ki látott benne pénzt, azt nem tudom, illetve tudom, mert láttam a producerek neveit, de ,hogy nem világmegváltásra készült az biztos. Pár díjat még fog kapni - persze nem itthon - de ,ahogy Lili is mondta, a külföldi szemléknek már a tökük tele van az újmagyar depresszív művészfilmekkel, és ahogy Máté mondta, "ja, csak ,ami meg nem depresszív, az nézhetetlen". Milyen igaz.
Szóval sokkal többet vártam ettől a filmtől, mint amennyit kaptam, de ,aki akar egy jót unatkozni és szenvedni két órán keresztül az bátran foglalja le a jegyeket a márciusi vetítésekre.
Ja és még annyi, hogy Tényleg attól a pár percnyi kis light szexjelenettől dobjak hátast,amit a két színész ejtett meg az alagsori szobában?! Kovinál tessék kopogtatni, nála talán eladható "Skandináv exhibicionisták a gyépéseknél" címmel.

csókok