Networld

Egy érdekes dolgot mond Réz András. Ha feltesszük magunknak a kérdést,hogy ki is vagyok valójában, elég nehéz eldönteni. A válasz nem okozott volna gondot úgy 30 évvel ezelőtt, de ma , amikor a globálhálón szörfölünk nem létező deszkánkon, annyi emberré , személyiséggé válhatunk ,amennyivé csak akarunk. Lehet száz ímél címünk akár és lehet ezer nickname-ünk, és tartozhat hozzá millió személyiség, msn-en lehet egyszerre 6 hotmail címünk, mindhez külön tartozhat válogatott partnerlista, hogy a barátnőnk nehogy megtudja, kivel is csaljuk épp a cybervilágban.

Minden egyes nevünkhöz más és más sajátosságokat kreálhatunk más tulajdonságokkal más testi adottságokkal, szellemi intenzitással. Lehetünk egyszerre - akár ugyanabban a percben -kimértek és választékosak, beszélhetünk barokkos körmondatokban, a másik pillanatban pedig hevesen bazmegezhetünk és lehetünk olyan alpáriak, amilyenek csak akarunk. Létrehozott kiber-énjeinkben elbújhatunk, magunkra maradhatunk, magányosak lehetünk, zavartalanul ügyeskedhetünk, céltalanul lóghatunk a hálón, de, ami a legfontosabb, mindig onlie. Állandóan a mátrixban létezünk, kapcsolatban állunk mindenkivel, csak egy klikk és bárkivel beszélhetünk bármit láthatunk bárhova eljuthatunk. Nem létezik elérhetetlen. Kialakított énjeink bármikor rendelkezésre állnak és minden tevékenységünket ott folytathatjuk, ahol utoljára abba hagytuk. Megszűnt a magánszféra és eltitkolni bármit is baromi nehéz. Már blogolunk, képtárat szerkesztünk, tv-t nézünk, maszturbálunk, levelezünk a képernyő előtt, azelőtt a képernyő előtt, ami már szinte érzékszervünkké vált, a szemünk lett a retinánk. És itt hétfőről keddre megszállottá válunk, idegesen fészkelődünk, ha nem tudjuk időben megnézni méljeinket, agyunk kattog az oldalak közt és keressük a reklámokat, a pop-up-okat, és amikor leülünk a számítógép elé megkönnyebülünk és jóleső mozdulattal csatlakozunk a hálóra.

Ma már nem telik el úgy nap, hogy ne böngésznénk legalább egy fél órára valamit, ne beszélnénk egy haverunkkal msn-en, ne küldenénk sms-t valamelyik fizetős oldalra különböző letöltendő cuccokért. Hát igen, ez történik velünk, hogy ez mennyire rossz azt mindenki eldönti, mértéket még mindig lehet tartani, csak ugye itt van ez a sok kép meg rengeteg információ.

Senki sem lehet teljesen önmaga, olyan sok felől kapunk olyan sok mindent, hogy egy élet nem elég ahhoz,hogy rendesen összegyúrjuk, próbáljunk meg pusztán lélegezni és járni, mint minden normális ember, és szelektáljunk mindig.

Aki amúgy többet szeretne tudni a 21.századi kibervilágról, a cyberpunkról, a mátrixról, a technika fejlődéséről és hatásáról mindennapjainkban, az olvasson elemzéseket , kritikákat, tanulmányokat Kömlődi Feri bácsitól.

jóéjt és csókok

Dolgok, amik a napokban történtek velem

Kiolvastam a Hollókirályt, ami egy zseniális könyv Susanna Clarke-tól. Két mágusról szól, Jonathan Strange-ről és Gilbert Norrell-ről ( alias Mr. Norrell ) , akik fel akarják támasztani a mágiát Angliában. Olyan izgalmas kalandokba keverednek, mint például a Napóleon elleni háború, tükrökön keresztül való átjárás, folyó és kontinens elmozdítása saját helyéről, vagy labirintus építés egy könyvátrban. A könyv szinte a létező összes díjat elnyerte 2004-ben és 2005-ben és 2008-ra el is készül belőle a film.

Úgyszintén elolvastam a Válogatott szorongásaim-at Réz Andrástól, ami különösen kellemes felüdülést jelentett számomra az elmúlt napokban. Volt szó benne filmekről, politikáról, magánéletről, fóbiákról, gasztronómiáról, egy szóval az emberi lét mindennapjairól.

Amit mostanában hallgatok : Brad Mehldau - Day is done című albuma, melyben egy-két Radiohead dalt alakít át jazz improvizációvá, persze az album alapjában véve jazz. Előkerestem még pár Miles Davis albumot is, csak, hogy megnyugtassam a háborgó pici lelkemet és ,hogy elmondhassam , jól vagyok köszönöm.

Filmek, amiket láttam : The wind that shakes the barley, Ken Loach-tól, ami az 1920-as évek Írországába repít minket vissza. Megrendítő mű - az IRA tevékenységéről, az angolok embertelen és nem utolsó sorban megalázó "országfoglalásáról" - , mely kegyetlen igazsággal tárja fel az angol-ír ellentét miértjeit és Írország későbbi sorsát.
Láttam még Kim Ki Duk új filmjét a Time-ot, ami olyan szép, hogy már talán nem is igaz. Egy fiatal párról szól, akik végigjárják saját-egymás-kölcsönös kálváriáját. A fiatal lány gondolván és érezvén, hogy párja megunta, plasztikáztatja az arcát, hogy szerelme újra belészeressen, saját múltját titkolja még önmaga előtt is, és próbára teszi a fiú érzéseit új arcával. A végkifejlett mindkettőjük életét gyökeresen megváltoztatja.

Szösszenet, amit elkezdtem írni : úgy kezdődik, hogy : "Harmat felejtődött..." és eddig úgy végződik, hogy : "...nagyot sóhajtott", - azt hiszem erről ennyit, majd talán kész lesz még ebben a században, ha igen, közzéteszem és a világörökség részévé nyilváníttatom.

Amit most olvasok : Réz András - Mozibubus , szintén felettébb szórakoztató könyv, nem nehéz kitalálni, a filmekről szól.

Amit tervezek : cipővásárlás, jövő hét szerdán Balázs Elemér koncert a Colombus Jazzhajón, Zabhegyező elkezdése 2 héten belül, cigizés 5 perc múlva az ablakomban, 9 fölötti film keresése IMDB-b ( a Keresztapán kívül ) , Robert De Niro - The good shepherd című filmjének megtekintése, egy-két Woody Allen újranézése, elmenni a Központi Antikváriumba Dali naplójáért, túrórudi evés. A sorrend még változhat.

jóéjt mindenkinek, csókok

Fábry

Fábry a Napkeltében. Mély meghajlás, 1000 gratuláció Sándorbácsinak.


http://www.hirado.hu/cikk.php?id=193411

Történelem óra haladóknak

http://www.youtube.com/watch?v=3IretnAuII8

mert ezt látni kell :P

csókok

A hatástalan Ópium

Így a kibervilágon kerszetül is köszönöm Lilinek és kedves anyukájának ,hogy megnézhettük az Ópiumot a Kultiban. Köszi.

Na szóval. Várakozásommal ellentétben nagy csalódás volt az Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című Szász János film. Úgy éreztem magam a moziban , mintha épp a haláltusám közepette kellene jó képet vágnom saját kínzásomhoz. Csak ez nem megy nekem. A film rendkívül sok negatív tulajdonásggal rendelkezik ahhoz, hogy szeretni lehessen. Például idegesítően lassú, kifejezetten unalmas, folyton ugyanazokat a képeket látjuk , csak más szemszögből, más kamerállásból. A helyszín bár felébreszti az emberben az "úristen de durva" érzést, és az elmegyógyintézet homályos és félelmetes atmoszférája is fókuszba kerül, de mégsem élhető át valamiért az igazi félelemmel és abnormalitással teli undor. A kellékek és a díszlet teljesen korhű és groteszk, a le föl sétálgató pókerarcú apácák is idegenek, de az az igazi sötét hangulat valahol megrekedt a filmkészítés közben, de inkább már az elején. A beteg nőt alakító "miss dogmaszínésznő" Kirsti Stuboe felettébb túljátszotta a szerepét, olyannyira taszító és idegesítő ,hogy rossz nézni, a Csáthot alakító Ulrich Thomsen pedig egyszerűen személytelen. Olyan film ,aminek a végén olyan mondatokat lehet elejteni, hogy , "azért voltak benne jó részek, de...". És ebben az esetben a "de" hangsúlyosabb, mint a "jó részek". Az őrült nő ordítozásai és kirohanásai idegölők, drámai hatást egyedül a zongorás rész - amikor Ulrich Thomsen a betegeknek zongorázik - és Kirsti Stuboe az udvarra való kirohanása keltett. Minden második jelenet ugyanarról szól, csak kicsit másképp. Ez uncsi. Ennél több kell. Ha már ennyire beharangozzák ,hogy oda fog baszni, akkor basszon is oda. De így nem maradt semmi, csak az unalom és szőrhálhasogatás majd 2 órán keresztül.
Hogy ki látott benne pénzt, azt nem tudom, illetve tudom, mert láttam a producerek neveit, de ,hogy nem világmegváltásra készült az biztos. Pár díjat még fog kapni - persze nem itthon - de ,ahogy Lili is mondta, a külföldi szemléknek már a tökük tele van az újmagyar depresszív művészfilmekkel, és ahogy Máté mondta, "ja, csak ,ami meg nem depresszív, az nézhetetlen". Milyen igaz.
Szóval sokkal többet vártam ettől a filmtől, mint amennyit kaptam, de ,aki akar egy jót unatkozni és szenvedni két órán keresztül az bátran foglalja le a jegyeket a márciusi vetítésekre.
Ja és még annyi, hogy Tényleg attól a pár percnyi kis light szexjelenettől dobjak hátast,amit a két színész ejtett meg az alagsori szobában?! Kovinál tessék kopogtatni, nála talán eladható "Skandináv exhibicionisták a gyépéseknél" címmel.

csókok

Angels in America

afteréjt

Módfelett idegesít csomó minden. Mondjuk ezt mások módfelett leszarják. De hát, humán respect.
Idegeseít,hogy a Twin Peaks óta miért nem készült hozzá hasonló vagy méltó sorozat? Annyi felejthető és bugyuta project született azóta, hogy komolyan eldugulna velük a Szuezi csatorna, pedig nem lehet olyan nehéz kitalálni egy jó sztorit. Bár jó sztori még csak-csak született ,de még azt is elrontották a rendezéssel , vagy a pénzbőség zavarában úgy elszállt a cégek alatt a ló, hogy csak na. De Mark Frost és David Lynch olyan sorozatot alkotott , ami örökérvényű. Zseniális történet, kiváló karakterek, izgalmas és eseménydús világ, tele csupa jó színésszel, misztikus és sokszor félelmetes történésekkel. Angelo Badalamenti fülbemászó dallama pedig kísérteni fog minket még álmunkban is.
Az is idegesít ,hogy miért olyan nehéz megtartani a titkokat. Valaki ránkruházza valamelyik - vagy esetleg a legnagyobb - titkát, és ösztönös késztetést érzünk ,hogy ezt megosszuk másokkal is, holott megesküdtünk ,hogy senkinek nem fogjuk elárulni. Úgy kéne tennünk , mint a keleti kúltúrában. Egy fa törzsében egy aprócska lyukat kéne fúrni vagy vágni, belesúgni a titkunkat és utána jól betömni sárral, vagy egy kis földdarabbal. Esetleg beleírni a vízbe, vagy a szélbe.
Ja és persze az is idegesít, hogy nem tudok egy jót politizálni már mióta, mert olyan elvetemülten szavahihetlenek lettek a politikusok és pártok, hogy az ember már nem tudja, mit hihet el és, mit nem?
És csak úgy mellesleg , ami még kiváltképp idegesít, hogy nem ehetem meg egyszerre az egész csomag Kinder Schoko-Bons-t , mer 2 nap múlva azonnal kijönnek a pattanásaim.

na csókok

hát az!!! de hát... hihhhetetlen

Anyám tömi belém a gyümölcsöt. Banánt kivit almát szőlőt mandarint, hogy erősödjön az immunrendszerem. Csak nem tudja ,hogy az immunrendszeremnek már tök mindegy. Úgyis szívom azt a hülye cigit azzal a hülye számmal és amúgy is tök koszos a levegő, meg tágul az ózon és olvad az Antarktisz. Jó, ettől még erősíthetném a szervezetem ,de nincs kedvem. Legyen csak benne nikotin meg kátrány, chips és kóla, zsíros kajamaradék és gyorséttermi fos. Remélem azt a buzi Norbit megöli valamelyik hájas kiéhezett szőrösseggű rajongója , hogy legalább ne kelljen a képét bámulni azokról az ápdét könyvekről meg kazettákról. Mondjuk legalább ír valamit, biztos van ,aki imádja olvasni, nem egy Camus oké, de legalább összeállíhat belőle egy paraszt top 10-et. Ma a 76-os buszon egy mama igazány szívderítő látványt nyújtott ; az egyik huszadrangú , írástudatlan ponyvaíró - ráadásul - nő könyvét bújta, a címét nem kell sokáig találgatni, A Szatír. Biztos kurva izgalmas lehet, valószínű arról szól ,hogy egy nagy/kisvárosban egy őrült fickó , furcsa és társadalomidegen hajlamait eltitkolván a magányt fogadja társául és csupán elméjében megszülető perverz gondolatainak él, cselekszik, nőket ejt fogságba, kínoz meg rendkívül horrorisztikus és borzalmasan félelmetes módon, és közben a rendőrség hanyatt-homlok tipeg a nyomában. Aztán elkapják, mert valamelyik észveszejtően logikabajnok és furmányos áldozatjelölt kisasszony túljár az eszén, és a törvény keze alá csusszantja. Nem lehetne olyan könyveket írni, amiket később nem a CBA és egyéb szupermárket láncolat fog árúsítani? Elég lehangoló ha két zacskó instan leves és egy sör mellett , épp az aktuális ponyvabesszellert találjuk a polcokon. Megveszem a vcpapírt és veszek mellé egy Daniel Steel-t, aztán majd rájövök ,hogy inkább a Daniel Steel-le törlöm, csak ,hogy ne unatkozzon a seggem.
Amikor dübörgött a Való Világ láz, akkor minden második napon , minden második VV lakó könyvet "írt" és ezeket a könyveket volt , aki ki is adta. JÓÓÓÓÓ, TUDOOOM ,HOGY AZÉRT ,MERT KURVA NAGY PÉNZ VAN BENNE ÉS,HOGY VESZIK MAJD, MINT A CUKROT , de nem gáz , hogy ennek az X Y -nak a könyve jobban fogy, mint Márai?! Hát nem. És akkor ezekben a "könyvekben" leírták, hogy változott meg az életük , miután kikerültek a házból és ,hogy mekkora bitang nagy parasztok voltak azelőtt. Ja és mellesleg tényleg kurva sokat kerestek vele. Valószínű Kosztolányiék Nyugatja nem keresett annyit 3 év alatt, mint ők 1 hónap alatt. Végülis jó arány.
Ejj de mindig csak piszkálódok, a végén még azt hiszik rólam ,hogy olyan kis zsörtölődős hapsi vagyok, aki sosincs semmivel megelégedve. És milyen igazuk is lenne.

időbe telik

Úgy érzem magam , mint egy, a város felett ebben a március eleji zimankóban tétóván körülpillantó angyal. Nézem a Dunát, és azon töprengek , vajon mennyi idejébe telt ennek az öreg folyónak megtalálnia a medrét. Leszáradtak a levelek a fáról jó 3 hónapja és ma a kutyák tiporják őket bumszli mancsukkal. A várost elfelejti az idő, és belemerül egy fura disszonanciába. Tegnap még ott futkostunk a Ligetben és lihegtünk a bicikli alatt, télen meg szánkóztunk a hóban. Ma felnőttünk és szókincsünk és tudatunk olyan szavakkal bővült, mint a TB járulék az adóhivatal a számla a pénzkereset vagy a politika. Tegnap csak olyanokat tudtunk ,hogy játék meg ,hogy estimese, esetleg kaland. Holnap még tovább bővül szókincsünk és a végén úgy ellep majd minket ez a hatalmas szóáradat, hogy levegőt is elfelejtünk venni. Aztán majd jól meghalunk. És akkor minek tanultuk meg mi a játék, vagy a mese? A "ma" úgy látszik mindig fontosabb mindenkinek , mint a tegnap.