dobjá' föl

Itt tivornyáznak a kurva madarak az ablakomnál. Eszem megáll, persze ezeket a kis szar tojásrakókat nem lehet beperelni. Amúgy egész jó a baba testápolóm, nem csúszik, gyorsan szárad, megérdemlem.Igazán befalnék egy -két kolbászt. Házit. Mustárral, ahogy kell. Aztán hánynék, ahogy kell. Eszelős zenét csinál ez az Amon Tobin srác, mintha nem is ember találná ki a dallamokat, hanem valamiféle alien, aki egész életét egy hatalmas buborékban éli le, és minden nap várja a pillanatot, mikor pukkan szét a világa. Ja, és rájöttem ,hogy miért vagyok állandóan szomorú - már elmeséltem valakinek , aki nem reagált rá, amiért még szomorúbb lettem, de remélem olvassa a blogom, és majd jó bűntudata lesz - azért mert régen , amikor még kicsi voltam és a nadrágomba szartam nem a vécébe, és a nemi szervem kisebb volt, mint most, bár...akkor kimentünk anyámékkal a Ligetbe, és a Közlekedési Múzeum mögött ténferegtünk , eleredt az eső, vagy épp elállt, erre nem emlékszem, de ez amúgy is részletkérdés, és volt nálam egy kis piros autó, asszem Porsche volt, de ez sem biztos , apámnál kamera volt, amivel kamerázott, hogy majd megleszek szalagon is, nem elég a képemet bámulni nap mint nap , amikor egy hirtelen jött ötletük támadt : Menjünk haza , és elkezdtek a kocsi felé tuszkolni, én meg elejetettem a kisautómat, és az jól ott is maradt annak a rohadt Közlekedési Múzeumnak a háta mögött. Igaz nem sírtam, de csak azért nem , mert szomorúbb voltam annál, hogy a könnyeimet használjam eszköznek bánatomban.( "minden emlék könnyekből születik " ) És ez még a bánatnál is több...normális,hogy 20 évesen egy piros kisautó miatt bánkódom, amit elveszettem annak a rohadt...ott?! És ráadásul még az idő is szar, mindjárt március és ma esett a hó. Undorító. Nincs rosszabb annál, ha átjár a hideg, ha a szél épp annyira fúj, hogy már pont idegesít, ha a pocslyákat és lucskot taposod, de legalább gyorsan száradna föl ez a szenny. Tegnap és ma megnéztem az ANGELS IN AMERICA-t, Zsolti is megnézte, és kijelenthetem, mindkettőnknek baromira tetszett. Manapság kicsit elegem volt a meleg témából, kissé unalmas ,hogy szinte nincs már olyan műsor ,amiben ne lenne egy homo. De ez a 6 részes sorozat nagyon jó volt, és nem csak azt a -sokszor gusztustalan- felszínes buzi világot mutatja be, amivel minden nap találkozunk, hanem kicsit mélyebbre ás, a lelkükbe, gondolataikba, a mássá való alakulásuk kezdetébe - és végébe - , van benne politika közélet irónia dráma humor, szarkasztizmus, és még pár kifejezés ,ami szintén - izmusra végződik.
A gépem teljesen új, kéken világít elől, néha elég ijesztő, de legalább nem beszél. Megjelent az új Vox, holnap azt fogom olvasni, mert jó, és kicseréltem a töltőtollban a patront is , kicsit szétfolyt a kezemen, nem baj, meg a füzet is olyan lett, nem baj. Egy kérdés foglalkoztat : Who killed Laura Palmer???? Ha lehet senki nem válaszoljon, mert igen, most nézem a Twin Peaks-t. Úgy érzem ,hogy testem elpilled, és olyan könnyű lesz, mint a tavaszi mezőn lebegő árvalányhaj, rámtör a kozmikus magány és magasabbra repülök , mint a képzelet. Szemem elhomályosul, és fekete lesz, mint az ázott holló az öreg sírokon. Tüdőm összezsugorodik és nem kapok levegőt , erőlködöm egy darabig, majd rájövök, hogy fölösleges. A pillanat, amikor körülnézek és látom ,hogy csupa halott dolog vesz körül, megnyugtat. Legalább nem kell az életbe olvadnom. Pedig könnyebb elviselni azt , ami élő. Utoljára szuszogok egyet ,de mindenki csak nevet rajtam. A "mindenki" két ember. Nem látom őket. Érzem ,amint felém libben egy hatalmas fekete erdő torta és beleharapok. Mintha ópiumot szívnék, olyan. Teljesen elkábulok, és kilépek az időből. Ott vagyok melletted, igen, már a hátad mögött, nézem ,amint az értetlenség cikázik a szemedben, furcsa mosoly ül az arcodon, megérintem a nyakad, belebizseregsz, persze lehet, hogy csak a függöny volt, vagy az eltévedt februári szél ujjai, és ezekben a tétova pillanatokban , mégis csak hátra fordulsz, hogy meggyőződj róla, tényleg ott vagyok-e. Nekem mindegy. Mindegy, mert nem érdekel , hogy ki vagy, hogy mit akarsz, hogy miért, hogy hova, vagy mikor?! Nem kell ,hogy láss, nem is akarom. De a szobát látod, a polcokkal szekrényekkel a függönnyel az ablakkal ,amin a szürke egű éjszaka gonosz kuncogását hallod beszűrődni, látod az utcát, amin naponta sétálsz, a szomszéd házat a falakat, amik a szomszédaidat rejtik el előled. És rágyújtasz egy cigire, vagy iszol egy kortyot, esetleg mozdulatlan arccal tovább lépsz egy oldalt. De látod,hogy mi folyik körülötted, de ne, most már ne fordulj hátra, rég nem vagyok mögötted. Kezdek visszatérni a testembe. Az idő még változatlan, de lassan kezd összeállni. Az óra újra ketyeg, a légzés lassan újra indul és a hollók eltűnnek a sírokról. Itt vagyunk. A megdermedt létben.
Mindenki okoljon valakit valamiért, olyan jó érzés, minek minden terhet és problémát magunkra venni, sokan élünk ezen a bolygón, osztozzunk. És mondjunk egymásnak olyanokat ,hogy : "szeretlek" vagy " de tényleg " vagy esetleg " nem érdekel " de legalább ,hogy " hülye fasz ".
Mindenki érezze jól magát.