Hol vannak a Magyar hősök?!

Amerika Kapitány, Batman, Pókember, Superman, csak ,hogy a legnagyobbakat említsem. Részei , hősei, történelme egy nemzetnek. Pedig csak nevek, puszta fikciók, s nekünk mégis csak egy Ludas Matyi jutott...hát igen.
Ma már azért érdekes. Még a századfordulón nem volt az, még 45' után sem, sőt a Kádári transz-szocializmus alatt sem. De ma, 2006 -ban azért az. Nekünk magyaroknak mért nincsenek hőseink? De nem, nem a Toldi féle , "Há' mennyé baara, oszt ott fordujjá joobbra" kaliberü, piti kis parasztlegényre gondolok, aki tökéletes rémalak az általános iskolások számára, bár ők manapság már szarnak bele a Toldi értékeibe,inkább a kézben hurcolható Playstationnel nyirbálják a rendőröket, vagy száguldoznak egy felturbózott kocsival Los Angeles utcáin.Ez alatt persze nem azt értem, hogy MI még értékeltük a Toldit, mert,hogy MI sem, de MI legalább átköltöttük , vagy egyszerűen csak bemagoltuk, amit be kellett. De mért is van az,hogy nekünk Magyaroknak még egy szaros szuperhősre sem tellett?! És mire lehetünk büszkék? Víz alatt beszélő pókokra, akik beszívták a héliumot, mert olyan a hangjuk , mint egy rossz buzié, vagy egy szerencsétlen balfaszra ,aki egyész nap a parton döglik folyton parázó csalijával, és képtelen akár egy faágat is kifogni. Persze, nem vagyunk egy hős nemzet, de képzeletbeli segítségekre azért mi is rászorultunk, és szorolunk manapság is , nem? Mert másoknak ott van Pókember, vagy Superman. Mért van az ,hogy ha Amerikában történik valami, az másnap megelevenedik a képregényekben, majd később a rajzfilmsorozatokban. Ha ledobnak egy bombát valahova, ha katasztrófa történik , vagy igazából bármi, Superman már repül is és menti az embereket, segít a rászorultakon, Amerika Kapitánya összehívja a létező összes szuperhőst, és együtt szolgálják a hazát, mert kötelességüknek érzik. Holott mindeki nagyon jól tudja ,hogy Superman és a többiek nem repülnek sehová sem, mivel nem léteznek hősök , akik megmentik a világot, de szükségük van a tudatra, hogy lenne ki segítsen rajtuk. A nemzeti öntudat él hőseikben. Ebben rejlik az a hatalmas erő ,amivel rendelkeznek. Ami miatt , a többi nemzet fölött állnak. Pedig ez csak egy apróság. A képregényhős. De mégis van, és mégis küzd a rossz és gonosz ellen. Ezáltal táplálták az emberekbe a megrendíthetetlenségüket, azt az érzést, hogy fontosak a világban, hogy megvédik őket, hogy segítenek rajtuk. - persze, gyönyörű álca és színház az egész, de jól működik, és még nem húzták össze a függönyöket. - És ezt nem lehet megtenni minden országban. Európában még nehezebb. Na és Magyarországról ne is beszéljünk.
Képzeljük csak el a szovjet , vöröscsillagos bádogdobozba öltöztetett szuperhőst, aki szédítő bátrosággal szorgosan jegyzetel valamelyik ismerőséről , valamelyik bokor mögött, vagy a gulyásfaló , falakon átlátó , röntgen szemű , láthatatlan köpenyt viselő illetékes elvtársat, aki buzgón kémleli a nép emberét. Hogy is lehetnének szuperhőseink? Itt a burjánzó elvhűség, és álelvhűség, a posztposztposzt..., a tradicionális hazudozás, a vörösidill, és a békebeli "40 years of nightmare" arra volt jó, hogy a panelben nézzük a Pokemont, és ,hogy álmodozzunk egy bizonyos érzésről, amit soha nem fogunk érezni. Mindig lesz egy kis mellékíze életünknek, még ha a pillanat szép is. Olyan kis kesernyés , fura íz, reggeli szájszag, öreg pacsuli, dohos ruhásszekrény...